Győzelemmel hangolt a jövő heti rangadóra a KHTK

2014. március 9. 12:19

Kunszállásra utazott március 8-án, a megyei I. osztály 17. játéknapján a Kiskunfélegyházi HTK. A tabella második helyén álló Honvéd versenyben maradt a bajnoki címért. Gólnélküli első félidőt követően 3-0-ra megverte a Kunszállás gárdáját. A félegyháziak a következő fordulóban a bajnoki éllovas nagybaracskai Híd SC-t fogadják.

Részletek
Az utolsó helyezettől kapott ki a Loki

Az utolsó helyezettől kapott ki a Loki

2014. március 9. 11:40

Meglepő vereséget szenvedett el hazai pályán a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyházi Vasutas labdarúgócsapata. A félegyháziak március 8-án a tabella utolsó helyén álló Bugac csapatát fogadták. A vendégek lelkesebb, pontosabb játékot bemutatva végül 3-0 arányban győzni tudtak.

Részletek

Győzelemmel zárta az alapszakaszt az Astra

2014. március 7. 11:36

Az utolsó helyezett ELTE-BEAC otthonában fejezte be az NBI-es futsal bajnokság alapszakaszát március 6-án az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. A listavezető félegyháziak ezúttal is győztesen hagyták el a pályát. Dombai Nagy Anett vezetésével 8-2-re győzni tudtak.

Részletek
Két fiatal KHTK játékos segített a győzelemben

Két fiatal KHTK játékos segített a győzelemben

2014. március 3. 12:32

A KHTK két U9-s labdarúgója tornagyőzelemhez segítette az FC Budapest csapatát Székesfehérváron. Eszter 15, Bence pedig 5 góllal járult hozzá a sikerhez! A budapesti szakmai stáb nagyon meg volt elégedve Czinege Eszter és Szabó Bence teljesítményével, nélkülük ugyanis nem sikerült volna a tornagyőzelem.

Részletek
Ikszelt a kézilabdacsapat

Ikszelt a kézilabdacsapat

2014. március 3. 11:29

28-28-as döntetlent ért el Békéscsabán az NBII Dél-keleti csoportjában szereplő P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A tabella második helyén álló félegyháziak a döntetlen ellenére megőrizték ezüstérmes pozíciójukat. Hátrányuk azonban már három pontra nőtt az éllovas FKSE-Algyő együttesével szemben.

Részletek
Hat pontot gyűjtöttek a félegyházi sakkozók

Hat pontot gyűjtöttek a félegyházi sakkozók

2014. március 3. 10:09

A középcsapatok közé tartozó Röszke SK együttesét fogadta március 2-án az NBII. Tóth László csoportjának utolsó helyén álló Félegyházi - Csongrád. A kiesés elől menekülő félegyháziak a partik során 6-6-ra végeztek ellenfelükkel. A megszerzett hat ponttal azonban nem tudtak elmozdulni a tabella utolsó helyéről.

Részletek
7-1-es sikerrel kezdte a tavaszt a Vasutas

7-1-es sikerrel kezdte a tavaszt a Vasutas

2014. március 2. 20:38

A vártnál könnyedebb találkozón kiütéses, 7-1-es győzelmet ért el március 2-án, a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A mérkőzés szünetében már öt góllal vezettek a félegyháziak. Végül meg sem álltak hét találatig.

Részletek
Határtalan fejlődés jellemzi a „Koppányok” íjászversenyét

Határtalan fejlődés jellemzi a „Koppányok” íjászversenyét

2014. március 2. 20:22

A 25. jubileumi íjászversenyüket rendezték meg március 2-án Kiskunfélegyházán a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület tagjai. A versenynek az érdeklődők nagy száma miatt az elmúlt években már a félegyházi sportcsarnok adott otthont. Idén már a sportcsarnok is kicsinek bizonyult. A 200 nevező mellett - helyszűke miatt - több jelentkezőt is vissza kellett utasítaniuk a szervezőknek.

Részletek
Megszakadt a győzelmi sorozat

Megszakadt a győzelmi sorozat

2014. március 2. 20:20

A Bács-Kiskun Megyei Serdülőbajnokság III. fordulóját rendezték meg március elsején, a félegyházi sportcsarnokban. A Jövő Bajnokai DSE csapata eddig százszázalékos mérleggel rendelkezett a ligában. A győzelmi sorozatukat végül a Kiskunsági KSE Kecel együttese szakította meg.

Részletek
Jól verték a blattot a nyugdíjasok

Jól verték a blattot a nyugdíjasok

2014. március 2. 17:13

Sikeresen szerepeltek a félegyházi nyugdíjasok a megyei kártya-csatában. Az Életet az Éveknek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete idén Városföldön rendezte meg versenyét, amelyen 9 klub 40 fővel vett részt. Römi egyéniben a kiskunfélegyházi Marczényi Csaba, csapatban a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület nyert. Ultiban Vancsura Imre, a házigazda Városföldi Napsugár Nyugdíjas Klub tagja bizonyult a legjobbnak ,és csapata is megszerezte az első helyet. Idén snapszer játékban is lehetett indulni. Ebben a kategóriában a tiszaalpári Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub csapata bizonyult a legjobbnak. Az alpáriak csapattagja, Szűcs Ferencné legyőzhetetlennek bizonyult egyéniben.

Részletek