Körkérdés: Mit vár a Kész Aréna megváltásától?

Körkérdés: Mit vár a Kész Aréna megváltásától?

2017. március 6. 09:30

Jelentős tehertől szabadul meg a kiskunfélegyházi önkormányzat azzal, hogy a PPP-s konstrukcióban épült Kész Aréna városi sportcsarnok terheit 2017. április elsejétől átvállalja a magyar állam. Mint arról korábban már írtunk, a döntésnek köszönhetően több mint 2 milliárd forint marad a város kasszájában 2022-ig. Idén 150 millió forinttal nő az önkormányzat általános tartaléka, a következő években pedig több mint 300 millióra tehető a többletforrás. Egy átlagos félegyházi ritkán gazdálkodik ilyen nagyságrendű összeggel, a legtöbben fel sem tudjuk mérni pontosan mire is elég ennyi pénz egy 30 ezres lélekszámú városban. Most mégis arra kértük az utca emberét, hogy játsszon el a gondolattal: mire költene a felszabaduló összegből.

Részletek
Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben

Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben

2017. március 4. 10:10

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el átmeneti időre március 3-tól a Földművelésügyi Minisztérium az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint a határuktól számított kétszáz méteren belüli területre.

Részletek
Vasút- és csatornafejlesztés várható Bács megyében

Vasút- és csatornafejlesztés várható Bács megyében

2017. március 4. 08:15

Mórahalmon tartotta soron következő taggyűlését a Duna-Körös-Maros-Tisza Nonprofit Közhasznú Kft. március 2-án,, amelyet korábban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Vajdaság Autonóm Tartomány, az Arad Megyei Tanács, a Krassó-Szörény Megyei Tanács és a Temes Megyei Tanács alapított. A Kft. feladata a magyar-szerb-román határszakaszon a közös fejlesztési feladatok előkészítése és menedzselése, illetve a régió területén a gazdasági, infrastrukturális, turisztikai, kulturális projektek és rendezvények koordinálása.

Részletek
A díszcsomagolás leendő mesterei vetélkedtek Félegyházán

A díszcsomagolás leendő mesterei vetélkedtek Félegyházán

2017. március 8. 11:30

Első alkalommal rendezte meg az Országos Díszcsomagoló Versenyt március 3-án a Kossuth Lajos Szakképző Iskola. A félegyházi intézmény kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált. Kaposvártól Hódmezővásárhelyig, az ország minden részéről érkeztek 2-3 fős csapatok, hogy bizonyítsák, a szép csomagolás, az ajándék külső megjelenése emeli az ajándék értékét. A bírálóbizottságnak 24 csoport produkcióját kellett rangsorolni.

Részletek
Életmentő eszközökkel gyarapodtak a mentők

Életmentő eszközökkel gyarapodtak a mentők

2017. március 3. 19:00

Márciustól a legkorszerűbb életmentő felszerelésekkel vonulhatnak a félegyházi mentők a segítségre szorulókhoz. A mentőállomás esetkocsiját ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítványának segítségével új lélegeztető géppel, valamint egy több funkciós korszerű műszerrel - amely többek között defibrillátorként is működik, de az EKG-vizsgálatokat is el lehet végezni vele – szerelik fel. Az életmentő eszközök értéke több mint 10 millió forint.

Részletek
Fekete Pál Emlékverseny

Fekete Pál Emlékverseny

2017. március 6. 14:30

A Platán iskola 2005 szeptemberében indította útjára a Fekete Pál-emlékversenyt azzal a nemes szándékkal, hogy méltó módon őrizzük városunkban az elismert tanár emlékét.

Részletek
Arany János születésének 200. évfordulójára emlékeztek villámcsődülettel

Arany János születésének 200. évfordulójára emlékeztek villámcsődülettel

2017. március 2. 19:00

Flashmobot szerveztek Arany János születésének 200. évfordulóján a Kossuth kollégium diákjai, március 2-án. A villámcsődülethez Félegyházán kívül Szegedtől Vásárosnaményig minden város csatlakozott, akik az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Program részesei. A félegyházi diákok az Ótemplom előtt közös tánccal emlékeztek névadójukra, majd a Petőfi térre vonultak. Itt a 200. születésnapot formázó alakzatban Arany János: Barátomhoz című versét - amelyet Petőfi Sándornak írt - adták elő.

Részletek
Futással emlékeztek szeretett tanárukra

Futással emlékeztek szeretett tanárukra

2017. március 2. 18:10

Emlékfutással emlékeztek a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakiskola kollégiumának diákjai a két évvel ezelőtt elhunyt nevelőtanárukra, Csincsák Zoltánra. A közismert tanár, testnevelő és labdarúgó emlékére megrendezett futáshoz a diákokhoz tanáraik és egykori sporttársai is csatlakoztak. A Felsőtemetőben mécsesekkel és közös imával tisztelegtek a pedagógus munkássága előtt.

Részletek