Pályázati felhívás - Családsegítő

Pályázati felhívás - Családsegítő

2017. március 6. 07:30

Pályázatot hirdet a kiskunfélegyházi KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény családsegítő munkakör betöltésére a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján.

Részletek
Újra dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

Újra dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

2017. március 1. 17:30

Hosszú éveken keresztül a dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium sikerterülete volt. Országos első, második, harmadik helyezések jelezték, hogy a kiváló felkészülés és a tehetséges, szorgalmas tanulók közös munkája eredményes volt. Az utóbbi esztendők szünete után az idén úgy tűnik, újra formálódik egy nagyszerű csapat Nagy Ferenc tanár úr keze alatt.

Részletek
Hamvazószerdán kezdődik a húsvéti felkészülés

Hamvazószerdán kezdődik a húsvéti felkészülés

2017. március 1. 13:05

A hamvazószerdával megkezdődött a húsvétot megelőző nagyböjt. A keresztény ünnep a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A böjti időszak első napja a hamvazkodás szertartásáról kapta a nevét. A hamvazás Nagy Szent Gergely pápa rendelkezése révén lett a liturgia része. A jelképes szertartás során a pap hamuval kis keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a következő rövid szöveget mondja: „Emlékezz ember, porból vagy és porrá leszel.” A keresztény ember számára a hamvazkodás egyrészt arra emlékeztet, hogy mily mulandó az emberi élet, másrészt felszólítás arra, hogy használjuk ki a böjti időszakot életünk megújítására. (A képek a kiskunfélegyházi Ótemplomban készültek március 1-jén).

Részletek
Kiállt az Igazi Csíki Sör mellett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Kiállt az Igazi Csíki Sör mellett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

2017. március 1. 10:10

A közgyűlés februári, Kecelen megtartott ülésén határozatban állt ki az Igazi Csíki Sör védelmében. Emellett felhívta Bács-Kiskun megye polgárainak, a megyében élő szeszesital-kereskedelemmel, árusítással foglalkozók, vendéglátó-ipari tevékenységet folytatók figyelmét, hogy a Heineken cégcsoport termékeit - a jelenleg raktáron lévő árukészletük kifutása után - a vitás ügy megnyugtató rendezéséig mellőzzék.

Részletek
Márciusi zöldjárat

Márciusi zöldjárat

2017. március 5. 16:00

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a város lakóit, hogy március 6-a és 10-e között gyűjti be a lakossági zöldhulladékot. Kérik, hogy 6-án, de legkésőbb az adott utca háztartási hulladékszállítását megelőző nap rakják ki a kommunális hulladékot a gyűjtőedényzet mellé. A szállítást csak egyszer végzik el, ezért mindenki figyeljen a határidőre.

Részletek
Változik a hulladékszállítás az ünnep miatt

Változik a hulladékszállítás az ünnep miatt

2017. március 14. 14:30

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) Hulladékgazdálkodási részlege tájékoztatja a város lakóit, hogy a március 15-én esedékes kommunális hulladékot március 16-án, csütörtökön szállítja el. Felhívják a lakók figyelmét, hogy a kukákat reggel 7 órára rakják ki, mert több gépjárművel és nem a megszokott sorrendben végzik a gyűjtést.

Részletek