A Húsvét a kelt tészták ünnepe (is). De mi a helyzet a gluténérzékenyekkel? Kohári Éva, a Gluténmentes Íz-Lik gasztroblog szerzője segít tippekkel és ötletekkel azoknak, akiknek alternatív módon kell készülniük az ünnepi sütés-főzésre.
RészletekA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesen 841, korábban hivatali célra használt járművét bocsátja árverésre. Az elektronikus aukciósorozaton a következő hetekben személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, pótkocsik és motorkerékpárok kerülnek „kalapács alá” – a 12 ezer forintostól egészen a 4,6 milliós kikiáltási árig.
RészletekElső díjat nyert 6-10 éves korosztályban Kósa-Rátkai Janka Borbála, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola 2. a osztályos tanulója a Hetvenhét vörös bárány című könyv illusztrációs országos pályázatra beérkezett hetvennyolc versenymunka közül.
RészletekAnyanyelvünk varázstávcső, amibe belenézve folyton változó, színes világok tárulnak fel, izgalmas terepasztal, ahol élhetünk alkotó fantáziánkkal – ez a NyelvÉsz verseny mottója. Egy régi mondás szerint csak az nyer, aki mer. Így voltak ezzel a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola diákjai is, akik beneveztek a NyelvÉsz versenyre.
RészletekA csátaljai székelyek a bukovinai Istensegítsből jöttek, s hozták magukkal a bukovinai székely mintakincset. A mai napig élő hagyomány a székely varrottas készítése.
RészletekHosszas előkészületeket, engedélyeztetési, hozzájárulási eljárásokat, valamint a sikeres közbeszerzést követően március 10-én aláírták az érintettek a Tiszaalpárt érintő kerékpárút hálózat kivitelezési szerződését.
RészletekAz idei évben jelentős változást tapasztalhattak a gépkocsi tulajdonosok, hiszen a megszokott önkormányzati adóhatóság helyett 2021-től a NAV vette át a gépjárművek adóztatásának feladatkörét. Ezt egy átlagos gépkocsi tulajdonos leginkább úgy éli meg, hogy a postaládájába rövidesen megérkezik (vagy már a napokban meg is érkezett) a NAV hivatalos határozata a gépjárműadó kivetéséről. Mitől függ, hogy mekkora összeg szerepel a csekkeken? Elmagyarázzuk, sőt ki is számolhatja velünk!
Részletek10-ből 7 állásra pályázó nem kap visszajelzést a cégtől, ha a vállalat nem őt választotta a meghirdetett pozíciójára. A munkakeresők emiatt elveszítik bizalmukat a cégek felé, de Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint ilyenkor sem szabad általánosítani. Ugyanakkor van mire odafigyelni a pályázatok beadásánál.
Részletek