A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Március 4-én, hétfőn este ½ 6-kor Bibliaórát tartunk a Jókai utcai Közösségi Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
RészletekMárcius 4-én, hétfőn este ½ 6-kor Bibliaórát tartunk a Jókai utcai Közösségi Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
RészletekSzépnek és modernnek, valamint az igényeknek megfelelően praktikusnak képzelik el az itt élők a megújuló városközpontot. A parkosabb és zöldebb környezettől a városkép megújulását várják, aminek a megóvására is gondot kell fordítani a későbbiek során.
RészletekA 87 éves korában elhunyt Némedi László tanár úrtól, sportembertől, újságírótól, népdal és citarezenekarok alapítójától február 5-én, kedden 11 órakor az Alsótemetőben vesznek végső búcsút családtagjai, kollégái, barátai és ismerősei.
RészletekBács-Kiskun megye életében fontos és jeles nap február 1-je, hiszen ma ünnepeljük megyénk megalakulásának 69. évfordulóját.
RészletekA Munka Törvénykönyv megváltoztatása elleni tiltakozásként szerveztek félpályás útlezárást február 1-jén a kiskunfélegyházi ellenzéki pártok. A DK, a Jobbik, az LMP és az MSZP szervezte, koordináta demonstráción tiltakoztak a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, méltányos béreket követelve. A megmozdulást úgy tervezték, hogy a demonstrálók végigvonulnak Kiskunfélegyháza belvárosán is, ám a Kossuth utcai fanyesési munkálatok, illetve egy városközpontban történt baleset miatt ez elmaradt, a tiltakozók a déli elkerülő út egyik sávját zárták le 15 órától 17 óráig. A helyi ellenzéki pártok képviselői úgy fogalmaztak, hogy közös összefogással továbbra is szerveznek hasonló akciókat, hogy kellő erőt mutassanak és bizonyítsák, hogy van alternatívája a jelenlegi rendszernek.
RészletekGyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 3-án, vasárnap 9 órakor mutatnak be szentmisét a városért az Ótemplomban. A szertartást dr. Rónaszéki Gábor plébános celebrálja. A hagyományoknak megfelelően ezen a napon a város elöljáróival közösen kérik Isten áldását Félegyházára és lakóira.
RészletekA kiskunfélegyházi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint elfogása előtt erőszakkal egy telefont vett el egy utcán sétáló sértettől.
RészletekA Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2019-ben, augusztus 16-17-18-án rendezi meg a V. Ősök Napját. A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. A legnagyobb történelemformáló őseink – akiknek e Hazát is köszönhetjük – tiszteletére szervezett Ősök Napja ünnepséget minden második évben rendezzük meg. A szokásos gyakorlatnak megfelelően augusztus közepén, ezúttal a hosszú ünnepi hétvégén tartjuk meg az Ősök Napját 16-17-18-án (augusztus 10. hétvégéjének szombatja 2019-ben munkanap lesz).
RészletekÚj helytörténeti beszélgetéssorozatot indított útjára a Petőfi Sándor Városi Könyvtár január 31-én, „Félegyházáról indultak” címmel. A sorozat célja, hogy bemutassák azokat, akik kötődnek a városhoz, sikeres szakmai pályafutásuk itt kezdődött, és lehetőséget biztosítsanak egy közönségtalálkozóra, párbeszédre. Az első rendezvény vendége dr. Terbe István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a budapesti Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem professzora volt, aki a programsorozat megálmodójával dr. Tarjányi Józseffel beszélgetett életútjáról, és természetesen barátságosan válaszolt mindenki kérdésére.
Részletek