A szépségszakmát művelők egyre nagyobb igénye, hogy inspirálódjanak, tanuljanak, de ne csak a főváros adjon erre lehetőséget, hanem Kecskemét is. Ennek fényében alakult meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyik újabb szakmai közössége, a Fodrász Klub.
RészletekSoron kívüli ülést tartott január 24-én Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Sürgősségét az indokolta, hogy az önkormányzat határidőn belül indulhasson az agrárminisztérium által kiírt pályázaton, amely a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését segíti. A képviselő-testület egyhangúan döntött arról, hogy a város benyújtja pályázatát, amelynek eredményessége esetén a Tanyagondnoki szolgálat eszközparkját kétmillió forintos beszerzéssel tudják gyarapítani. A Nagyszőlő-úti Gazdakörben kilencmilliós beruházással egy közösségi teret, nyitott-fedett színt, pillérvázas szerkezettel, ácsszerkezettel és héjalás készítésével, valamint beton térkőburkolással építenének meg. A nyertes pályázatok megvalósításához az önkormányzatnak 10 százalékos önrésszel kell hozzájárulni.
RészletekLukács Tibor fotói a hófödte Félegyházát örökítették meg. A téli mesevároshoz választhatnánk-e hozzáillőbb hangulatú írást, mint Móra Ferenc sorait?
Részletek87 éves korában ehunyt Némedi László tanár, sportember, újságíró, népdal és citarezenekarok alapítója és vezetője. A végső búcsú napjáról később dönt a család.
RészletekElindult a Zöld város projekt kivitelezése Félegyházán. A munkálatok a Kossuth utcai platánok rekonstrukciós feladataival és a Béke téren a burkolat bontásával kezdődtek meg.
RészletekA Kárpát-medence huszonnégy borrendje gyűlt össze Ópusztaszeren, hogy a Vince-napi vesszővágáson megjósolják, milyen lesz az idén várható szőlőtermés. A rendezvény kezdetén Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Gulyás Ferenc, a Szent Vince Borrend elnöke köszöntötte a megjelenteket.
RészletekDr. Bagdy Emőke anyaként és többszörös nagymamaként is meggyőződött az óvodai és iskolai oktatási rendszer nehézségeiről. Szerinte igen elszomorító, hogy a legtöbb helyen már a nagycsoportos óvodások nevelői is arra törekszenek, hogy a kicsik minél több tényszerű adatot szívjanak magukba.
Részletek2019-ben lezárul egy választási ciklus, öt év után idén ősszel újra polgármestert és képviselőket választunk. Lezsák Sándor országgyűlési képviselővel a választókerület, és annak legnagyobb települése, Kiskunfélegyháza eredményeiről és kilátásairól beszélgettünk.
Részletek