Staféta - Gyerek és karrier egyedülállóként
Rita Félegyházán él nyolc éves kislányával, akit születése óta egyedül nevel. Boróka és a munkája tölti ki az életét, mindkettő elemi erőforrás számára. Hogy nem kell választania a hivatás és a karrier között, azt elsősorban édesanyja segítségének köszönheti az életvidám fiatalasszony.
– Lassan húsz éve, hogy Kecskeméten dolgozol, mégis Félegyháza maradt az otthonod. Miért?
– Budapesten születtem, egészen kicsi koromban költöztünk ide, édesapám szülővárosába. Már gimnáziumba is Kecskemétre jártam, majd a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán szereztem élelmiszer szakmérnöki, később – már munka mellett – a Szolnoki Gazdasági Főiskolán közgazdász szakmérnöki végzettséget, de eközben végig Félegyházát tekintettem az otthonomnak. Azt szeretném, hogy itt nőjön fel a lányom is. Úgy érzem, soha nem költöznék el innen.
– Mikor dőlt el, hogy Borókával kettesben lesztek egy család?
– Szülés előtt két héttel maradtunk kettesben. Nem volt könnyű időszak, de nem maradt sok időm a sebeimet nyalogatni, hiszen jött a baba és vele együtt a napi 24 órás műszak. Kialakult az életünk ebben a felállásban, és igaz, hogy nem erről álmodoztam kislánykoromban, de igyekszem a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Az édesapával együtt megtanultuk mindannyian kezelni a helyzetet.
– Miből áll a munkád az Univernél?
– Márciusban lesz 17 éve, hogy itt dolgozom. Mindig egy ilyen nagy céghez vágytam, de amikor beadtam a pályázatomat, első körben nem engem választottak. Egy hónap múlva hívtak, hogy érdekel-e még a munka, és én boldogan jöttem. Marketingasszisztensként kezdtem, voltam referens, termékkategória-menedzser és 2015 februárja óta a marketing osztályt vezetem. A cég termékeinek promotálásával foglalkozunk, a különböző reklámkampányoktól a filmeken át a közterületi és online megjelenéseket fogjuk össze Magyarország és Románia területén. A hivatalos munkaidőm háromnegyed 8-tól 4-ig tart, de a teendők nem férnek bele a napi nyolc órába. Sokszor előfordul, hogy hajnalban kelek, vagy késő estig dolgozok, a lényeg, hogy az otthoni munkát akkorra időzítem, amikor a kislányom már alszik. Hétvégén is foglalkozom munkával, olyan is van, hogy el kell utaznom. Édesanyámra mindig számíthatok, ő hozza el Borókát az iskolából, és foglalkozik vele, amíg én haza nem érek. Ha neki elfoglaltsága adódna, az öcsém és a párja is „hadra fogható”. Anyukám segítsége nélkül nem tudnám ezt a munkát végezni.
– Vannak-e szigorúan zártkörű anya-lánya programjaitok Borókával?
– Arra nagyon odafigyelek, hogy az együtt töltött idő legyen minőségi. Esténként közösen olvasunk, örömmel kézműveskedünk, templomba járunk, lovagolunk és korcsolyázunk. A tévé tudatosan ki van zárva az életünkből. Ehelyett tanulunk, beszélgetünk. Hétvégén pedig megnézünk egy-egy filmet. Közösen készülünk az ünnepekre is. Ilyenkor, advent idején például kettesben készítjük el a koszorút, díszítjük fel a lakást, és sütünk mézeskalácsot, amiből Boróka névnapi köszöntőinek is jut az iskolában.
– Boldog ember vagy?
– Nagyon. A gyermekem puszta létezése is boldoggá tesz, de én még ennél is többet kapok. Olyan periódusában vagyok az életemnek, amikor minden szépen kisimult: a családom jól van, a szakmám csúcsán vagyok, azt csinálom, amire mindig vágytam. Úgy érzem, beért a munkám gyümölcse. Nem állítom, hogy nincs bennem hiányérzet, hogy nem vágyom egy harmonikus párkapcsolatra. De együtt tudok élni a hiányával is. Úgy gondolom, hogy vagy érkezik egy ember, akivel úgy vagyunk jók egymásnak, ahogy vagyunk, vagy a gyermekemnek szentelem az életemet, és mellette építem a karrieremet. Imádom a munkámat, de nem vagyok klasszikus karrierista, aki tudatosan építi fel a pályáját. Velem ez lépcsőről lépcsőre történt meg, egyszerűen csak mindig megmásztam az éppen adódó következő lépcsőfokot. Nem feltétlenül kerestem, de mindig elfogadtam a lehetőséget.
– Alkalmazott feszültségoldó?
– A rockzene és a futás. A Kecskeméttől Félegyházáig tartó úton sokszor dübörög az autó, és olykor előfordulok a Rocktár koncertjein is.
– Nem hiányzik tehát semmi az életedből…
– De, mégis. Apukám elismerése. Mindig nagyon büszke volt rám. Megígértem neki, hogy egyszer még igazi okot adok rá. Remélem, most ragyogó szemmel tekint le rám és az unokájára.
Bazsó Rita Csőke Szilvia gyógypedagógusnak adja át a stafétát, akitől azt kérdezzük: miből meríti azt a mérhetetlen erőt, amit a sérült gyermekek tanítására, nevelésére fordít?
Tóth Timea
