Program 2017. január 27. 09:30

Első Slam Poetry est Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Első Slam Poetry est Kiskunfélegyházán
Amikor 2006-ban, az akkor Amerikában már mintegy harminc éve létező, de Magyarországon még friss műfaj először megvetette lábát országunkban, senki sem gondolta volna, hogy tíz év múlva (tavaly volt az első jubileumi év, mely keretében az első Országos Slam Poetry Találkozó is megrendezésre került a napfény városában, Szegeden) a fiatalok kulturális/művészeti pallérozódásának egyik fő színtere lesz.


A belpesti romkocsmák árnyékából magát gyorsan kinövő műfaj, kulturális közösségi térként funkcionált. A színház, a stand-up, a költészet és a hip-hop fő sodrásából is érkeztek olyan fiatalok, akik később meghatározták a műfajt.



Azonban ahogy felnőtt az alapító generáció, a fiatalos frissesség nem veszett ki. Az országos, egyetemi, majd kisebb városokban történő elterjedéssel, újabb és újabb arcok és színfoltok kerültek a műfaj vérkörébe.

Az első estre január 27-én, pénteken 19 órától kerül sor a Rocktárban, így az első lenne abban a kulturális rendezvénysorozatban, amit szeretnénk útjára indítani városunkban. A helyszínválasztás nem véletlen. Aki volt már ott tudja, hogy a Rocktár sokszínűségéről ismert és elismert helyszín, a műfajjal leginkább összepasszoló közösségi tér.



A cikk írója mellett a két főszervező, Lukács Gergely, aki nem egy slam-cím büszke viselője és Dencs Dominik, aki egyik frissen alakult zenekarának basszusgitáros-énekesével, Kunics Olivérrel fogja az élőzenét szolgáltatni.

A slam lényege a szabadság. A szólás és gondolati szabadság az, hogy arra a három percre (plusz tizenöt másodperc tiszteletidőre), amíg felmész a színpadra és izzadt tenyérrel létesítesz kapcsolatot a mikrofonnal, a közönséggel és saját magaddal. A te értékrended, érzéseid fogják meghatározni a közönséged hangulatát. Rajtad fog múlni, hogy nevetnek, sírnak, vagy veled együtt gondolkodnak el olyan kérdéseken, amiket felvetsz.



A fiataloknak egyik fő erősségük, hogy képesek rácsodálkozni a világra, kérdéseket felvetni a világgal kapcsolatban, és az őket foglalkoztató problémákra reflektálni. Célunk, hogy egy ilyen generációt alakítsunk, ha lehet mondani, neveljünk ki (nem késő, a jelentkezésre sem, még nem zárult le [[email protected]]), olyan fiatalokat, akik hónapról hónapra kiállnak egy mikrofon elé, hogy a világnak mondják, üvöltsék, suttogják konfliktusaikat, örömeiket.

Szeretnénk azt, hogy a már jelentős slamkultúra meghatározó alakjaival is megismerkedjenek azok, akik ellátogatnak a GRÁF-slamre. Éppen ezért hívtuk meg Kemény Zsófit, aki mindamellett, hogy az ország egyik vezető slammere, a fiatal irodalombam is letett már két, jelentős sikereket elért kötetet, illetve Bánóczi Beát, aki bár alig két és fél éve kezdte a "szakmát" de már most megkerülhetetlen és oszlopos tagja a slammer-társadalomnak.




Január 27-én várunk minden félegyházi és nem félegyházi fiatalt, középkorút és az idősebb korosztályt, aki kulturálódni szeretne, vagy egy új értékekkel teli közösség tagja szeretne lenni.

Miklya Csanád



 

Kövessen minket a Facebookon is!