Dr. Ónodi Izabella 2015. július 8. 13:00

Otthon is főzhetünk finom sört?

Képgaléria
Igen. És, hogy milyen kellékek és fortélyok kellenek ehhez? Többek között azt is megtudhatjuk július 25-én a Kiskun Múzeumban az I. Félegyházi Jótékonysági Sörfesztiválon. Természetesen nem csupán a sörfőzés rejtelmeivel lehet megismerkedni. Hat sörfőzde 12 csapolt söre kóstolható annak igazolására, hogy értékesek és ízletesek a kézműves sörök. A 16 órakor kezdődő fesztiválon zenei programok is szórakoztatják a nagyérdeműt, és a család legkisebb tagjainak elfoglaltságáról is gondoskodnak a szervezők.

Igyekeztünk a legjobb sörfőzdék termékeiből válogatni, hogy a jellemző típusokat bemutathassuk. Elsősorban olyanokat válogattunk, amelyek a szélesebb igényeket elégítik ki, de szeretnénk a különlegességeket is megismertetni – mondta el Tóth Miklós, a Bader sörfőzde vezetője, a rendezvény egyik főszervezője, a Kiskun Múzeumban megtartott sajtótájékoztatón.

– Miben különböznek ezek a sörök a tömeggyártásban készülőktől?

– Nagyon sokban. Lényegesen jobb alapanyagokból készülnek, nagyobb odafigyeléssel. Szív és lélek van ezekben a sörökben, ezért aztán finomabbak is. A sörről mindenkinek a pilseni típusú sör jut az eszébe. A kisüzemekben zömmel eltérőek készülnek. Sokkal jellemzőbbek a felső erjesztésű sörök, amelyek között nagyon sokféle létezik. Ezeknek sokkal karakteresebb, gyümölcsösebb az illat- és ízvilága.

– A sörfesztiválon valóban megtanítják az érdeklődőket a sörfőzésre?

– Igen. Berendezünk egy sarkot, ahol az otthoni sörfőzésben jártas szakemberek tartanak bemutatót. Az idő rövidsége miatt csak a legfontosabb mozzanatokat tudjuk bemutatni. Azt a szakaszt, amikor az alapanyagtól eljutunk a komlózott, fölforrt sörléig. Az erjedés, már hosszabb ideig tart. De a legfontosabb szakaszt teljes körűen bemutatjuk. A sörfesztiválokkal zömmel vízpartokon, tereken szoktunk találkozni. Ezért első hallásra bizarrnak tűnt, hogy Félegyházán a Kiskun Múzeumban rendezik meg. De Ónodi Árpád a Rocktár vezetője, a fesztivál egyik főszervezője állítja, hogy ez természetes.

– Ez, az átlagos rocktáros hozzáállásból adódik. Mi mindig próbáltunk nem kommersz, mégis tömegeket vonzó rendezvényeket szervezni, lehetőleg megfelelő kulturális környezetben. A Rocktárban többek között ezért van táboroztatás, jazz gitár oktatás, és ezért támogatunk számos jótékonysági kezdeményezést.

A Kiskun Múzeummal évek óta nagyon jó az együttműködésünk. Ezért gondoltuk úgy, hogy most a múzeum udvarán legyen egy emelkedett, jó hangulatú, családias rendezvény, amely a magyarországi sörfőzés jelenéről és múltjáról szól. Ez a környezet tökéletes kulisszát biztosít ehhez.

A Sorsocskák Alapítvány is hozzájárul ahhoz, hogy családiassá váljon a rendezvény. A malom udvarán egy „mesevilágot” hoznak létre, ahol a gyermekek kézműveskedhetnek, játszhatnak és meséket hallgathatnak, míg szüleik a sörfőzés mesterségével ismerkednek, vagy éppen kóstolgatják a jóízű nedűt – mondta el Ónodi Izabella kuratóriumi elnök a sajtótájékoztatón.

Mészáros Márta múzeumigazgató arról számolt be, hogy a fesztivál napján egy különleges, a sörfőzés történetéről szóló kiállítás is nyílik. A mesterség múltját idéző tárgyi emlékek, sörcímkék és plakátok a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból érkeznek Félegyházára.

Az I. Félegyházi Jótékonysági Sörfesztivál július 25-én a Coleen együttes koncertjével kezdődik. A zenészek – stílusosan - ír kocsmazenei előadással lépnek színpadra.

A kézműves sörök versenye 17 órakor kezdődik. A zsűrizésben a látogatóknak is szerepet szánnak a szervezők. A Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar 18 órakor lép fel. A fúvósok után az idei Rock tábor ifjú tehetségei zenélnek, ezt követően pedig a Széljáró Balladások húzzák a talpalávaló betyárzenét. A színpadi produkciókat 22.30-kor a Kártékony Blues koncertje zárja.

A rendezvény bevételét a Kiskun Múzeum Baráti Körének ajánlották fel a szervezők.

H. S.
​​​​​​​                

Kövessen minket a Facebookon is!