Bugac 2015. augusztus 13. 09:30 Forrás: MTI

Ősök Napja: több mint ötven program a bugaci pusztán

Ősök Napja: több mint ötven program a bugaci pusztán
Több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait, emellett a magyarság őseire, Árpád vezérre és Attila hun fejedelemre is emlékeznek a III. Ősök Napja (Kurultaj) elnevezésű hagyományőrző találkozón a bugaci pusztán augusztus 14-e és 16-a között - közölte a Magyar-Turán Alapítvány az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvényének számító Ősök napja főbb programjait - kiállítások, seregszemle, és kézműves vásár - szakemberek, köztük történészek, régészek és néprajzkutatók készítik elő, a megvalósításban pedig a legkiválóbb magyar hagyományőrző csoportok vesznek részt. Különös hangsúlyt fektetnek a keleti lovas harcmodor és lovas hagyományok bemutatására, emellett számos programmal kifejezetten a családosoknak, gyerekeknek szeretnének kedveskedni.

A találkozónak a helyszínen felállított több mint száz jurtából álló és a honfoglalás korát idéző nomád tábor ad otthont, a rendezvényre több napra kilátogató érdeklődők a közelben kialakított kempingben szállhatnak meg.

A Magyar-Turán Alapítvány szervezésében megvalósuló "pártok és politikai nézetek fölött álló" háromnapos eseményre, amelynek fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, több mint 100 ezer embert várnak - áll a közleményben.
 

Augusztus 15-én, szombaton 13 órakor kezdődik a nagyszabású és látványos bevonulás, illetve a seregszemle. 
13.45-kor a rendezvényt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitja meg, majd 15 órakor "A nemzeti gondolat a történelemtanításban" címmel tart előadást az előadósátorban. 

További részletes program itt található: http://kurultaj.hu/osoknapja/program/


A rendezvényre a belépés díjtalan lesz, jurtával a táborozás ingyenes. A versenyeken nevezési díj nincsen. A parkolás (behajtásonként) 800 Ft-ba, a sátorozás sátoronként 4000 Ft-ba kerül.

Parkolási díjak: 800,- Ft/személygépkocsi, 500,- Ft/motor, 10. 000,- Ft/busz, 4.000,- Ft/lakóautó



 

Kövessen minket a Facebookon is!