Bugac 2015. július 19. 14:00 Forrás: Petőfi Népe

Befőttesüvegben őrzik a bugaci kispöfögő füstjét

Befőttesüvegben őrzik a bugaci kispöfögő füstjét
A bugaci kispöfögő történetét eleveníti fel az a vasúttörténeti kiállítás, amely a magyar vasút születésnapján nyílt meg a bugaci művelődési házban. A Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány vándortárlata augusztus ötödikéig várja az érdeklődőket.

Vasútbarátok és egykori utasok gyűltek össze szerdán délután a bugaci művelődési házban, hogy felidézzék az egykor szebb napokat megélt Kispöfögővel kapcsolatos emlékeiket. Ebben segítette a maroknyi vendégsereget Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára és az a gazdag gyűjtemény, amit Jakabszállás után most Bugacon is bemutatnak. A vándorkiállítás következő állomása Kiskunmajsa lesz.

- Ez a kiállítás egy szomorú ünnep is egyben, hiszen arra a bugaci kispöfögőre emlékezünk, amely 1928-tól 2009. december 12-ig szállította az utasokat Kecskemét-Bugac-Kiskunmajsa vonalon. A kiskőrösi szárnyvonalat Törökfáiból elágazva 1952-ben adták át a forgalomnak. Az egyforma hosszúságú 52-52 kilométeres vonalakon napi három vonatpár közlekedett - mondta a kiállítás megnyitóján Nagy József.

A kisvasutat Kecskemét város terveztette és építette elsősorban azért, hogy a bugaci és környékbeli erdőkből a fát be tudják szállítani a városba. Sokáig jelentős volt a személyforgalom is. Az alapítvány azt tervezi, hogy a vasúttörténeti szempontból különösen értékes, használaton kívüli járműveket Kecskeméten állítják ki. Az intermodális pályaudvar megépülése után a régi állomásépületben egy keskeny nyomközű járműskanzent szeretnének kialakítani - nyilatkozta Nagy József.

Szabó László bugaci polgármester szerint van némi remény a kispöfögő turisztikai célú újraindítására. A településvezető elmondta, a kisvasútnak köszönhetően jelentős fejlődésnek indult Bugac és térsége, a helyiek ma is kötődnek a kispöfögőhöz. A tanyasi emberek számára ez volt az egyetlen összekötőkapocs a várossal, így tudták beszállítani terményeiket a piacra, sokan ezzel jártak munkába. Ugyanakkor az erdőgazdálkodás és a téglaégetés kapcsán komoly áruszállítás folyt a kisvasúton, ami a gazdaságos működés alapját biztosította. A szállítmányozási ág megszűnése, a tanyasi emberek megfogyatkozása, a közlekedési szokások átalakulása a vonal elsorvadásához vezetett - részletezte a polgármester.

Mint mondta, számos kezdeményezés indult a kisvonat turisztikai célú újraindítására, ám eddig ezek mind kudarcba fulladtak. A bugaciak azonban nem adták fel. A falu határában feltárt Aranymonostor kapcsán újra megcsillant a remény. Az önkormányzat elkészítette a település komplex turisztikai fejlesztési tervét, melynek részeként visszaigényelte az államtól a bugaci és az erdőszéplaki állomásépületeket, és tervezik a Kispfögő újraindítását is. Bizakodásra ad okot az is, hogy a miniszterelnök felkérésére tanulmány készül a bezárt kisvasutak hasznosításáról, így a bugaciról is - tette hozzá Szabó László.


Fotó: Vajda Piroska



 

Kövessen minket a Facebookon is!