Bugac 2015. augusztus 13. 07:30

„Isteni fény és emberi árnyék az Egyház arcán.”

Képgaléria
„Isteni fény és emberi árnyék az Egyház arcán.”
Ezzel a mottóval rendezték meg immár huszonnegyedik alkalommal a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábort a Móricgát és Bugac között elterülő Hittanyán. Az egyhetes táborban, melynek története lassan negyed évszázadra tekint vissza, ismét több, mint százhúsz fiatal és gyerek vett részt.

A cím jól érzékelteti a témát, amely köré a rendezvény előadásai és csoportfoglalkozásai szerveződtek. A keresztény fiatalok – csakúgy, mint minden hitét megvallani merő ember – gyakran találkoznak az egyházat érő kritikákkal, akár jogos, akár megalapozatlan bírálatokkal. Vádak kerülnek elő a múltból, az egyház kétezer éves történetének folyamatából. Például a keresztes háborúk, az inkvizíció, a vallásháborúk szörnyűségei és egyéb fájdalmas árnyoldalak. Természetesen kiragadva a korabeli történeti kontextusból, gyakran eltúlozva az áldozatok számát, kiszínezve és eltorzítva a már elég jól kutatható tényeket. Ugyanakkor megfeledkezve arról, hogy mennyi érték volt jelen akkor is a Katolikus Egyházban, milyen sokat köszönhetett akkoriban is az emberiség Krisztus hiteles követőinek. Erről beszélt két előadásban is Miklós Péter történész, a Szegedi Tudományegyetem professzora.

Még fontosabb volt azonban, hogy az egyházat érő mai kritikákkal foglalkozzunk: Miért olyan fontos az Egyház számára a család hagyományos fogalma és felépítése? Miért nem fogadja el végre az élettársi kapcsolatokat, miért nem engedélyezi a válást, a homoszexuálisok házasságát stb.? Miért van egyáltalán annyi tilalom, annyi szabály az Egyház erkölcsi tanításában? Nem kellene engedni jobban a világ liberálisabb szellemének? Miért ne alakíthatná ki mindenki maga a vallásgyakorlás neki legmegfelelőbb módját? Mi a bajunk a „maguk módján vallásos” emberek individualista beállítottságával? Vagy éppen miért nem tudunk már túllépni a papokat, szerzeteseket kötő cölibátuson? Nem életidegen ez az életforma manapság? Főleg, amikor látjuk az Istennek elköteleződő személyek bűneit, botlásait is ezen a téren!

Általában ezekkel a kérdésekkel találkoznak az Egyházhoz tartozni akarók a kétkedők vagy keresők részéről a leggyakrabban. Ezekről a témákról beszéltek a fiatalokhoz és a gyerekekhez a meghívott előadók: Farkas István piarista atya, Lengyel Donát ferences szerzetes, Dr. Finta József, Kiss József, Ruskó Norbert, Bobek Tamás és Seffer Attila, az egyházmegye papjai. Az előadásokról a fiatalok kisebb csoportokban beszélgettek, gondolkodtak tovább. Bízunk abban, hogy a részt vevők sokkal tisztábban látnak ezekben a manapság vitatott kérdésekben, mint korábban, és hitelesebb, meggyőzőbb válaszokat tudnak adni.

Beer Miklós váci püspök atya a jövő nagy kihívásairól is beszélt: a migráció problémáiról, a gyökeresen átalakulni látsz európai társadalomról, s benne a keresztény fiatalok, közösségek szerepéről, feladatairól. A tábor programja meglehetősen sűrű és feszített volt, de a fiatalok – talán éppen ezért – nagyon is jól érezték magukat. Istenhez való közelségüket segítették a gitáros énekekkel kísért mindennapi szentmisék, a közös imák, az egész éjszakás szentségimádás, a papokkal, szerzetesekkel való személyes beszélgetések.

A rendezvény záró szentmiséjét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az egyházmegye főpásztora tartotta. A közösségi életben való előrehaladást szolgálta a sok egyéb program: a játékok, kézműves foglalkozások, az egymás érdekében végzett közös munkák, tánctanítások, a túrák stb. Nagy segítséget jelentett számunkra a sok adomány, amely lehetővé tette, hogy idén is nagyon olcsón teremtsünk lehetőséget a táborban való részvételtre.

Támogatta rendezvényünket a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Kiskunhalas-Alsóvárosi Misszió Alapítvány, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Kalocsa-Kecskeméti Főgyházmegyei Karitász, valamint számos magánszemély, szülők és jóakaratú emberek. A legtöbb résztvevő Kiskunhalasról és Helvéciáról érkezett az idei táborba, de természetesen az egyházmegye számos települése képviseltetve volt. Most is – mint minden évben -  azzal az elhatározással tértek haza a fiúk és lányok, hogy „jövőre újra ugyanitt találkozunk!”
 

Dr. Finta József
érseki helynök, plébános, táborvezető



 

Kövessen minket a Facebookon is!