Gyenes Attila 2015. november 1. 12:15

Képviselők munkában: Gyenes Attila - 3. választókörzet

Képgaléria
Képviselők munkában: Gyenes Attila - 3. választókörzet
A 2000-es évek elején jött el az ideje, hogy szembenézzek azzal a saját életemben, hogy bár bekiabálni lehet a partvonalról, gólt rúgni csak azoknak van esélye, akik a pályán vannak. Ennek hatására kezdtem el foglalkozni a közügyekkel. Határozott elképzeléseim voltak arról, hogy milyen városban szeretnék élni, és tősgyökeres félegyháziként azt akartam, hogy ez itt valósuljon meg.
Gyenes Attilától, a 3. választókörzet képviselőjétől egy habos kávé mellett tudom meg: fiatal, lelkes pedagógusként kezdett politizálni a Fideszben, 2002-ben már a kampánycsapat meghatározó személye volt, 2006-ban pedig – körzeti jelöltként megnyerve a választást – bekerült a képviselő-testületbe.

– Kezdetektől a gazdasági bizottságban tevékenykedem. Érdekel a város gazdálkodása, átlátom a költségvetést, és úgy hiszem, hogy jól tudok bánni a pénzzel. Nem vagyok fukar, de átgondolom, hogy mire költök. Még inkább, ha közvagyonról van szó. A nem lakáscélú ingatlanok bérbeadása az egyik szívügyem. Egyrészt az innen származó bevételek teremtik meg az alapját számos fejlesztésnek, másrészt ehhez hasonló üzletek létrejöttében közreműködhetünk – tárja szét a karjait a képviselő az aprócska, ámde kétségtelenül kellemes Kossuth utcai kávézóban, amely a Patron nevet viseli. A tulajdonostól tudom meg: azért nevezte el így, mert vendéglátós pályafutásában az utolsó „patronnak” szánja. Idén februárban nyitottak, és eddig úgy tűnik, hogy a félegyháziak értékelik a családias közvetlenséggel kínált minőséget. Ami engem illet, a saját készítésű tejszínhabbal megvettek…

További részleteket már a Kossuth utcán sétálva tudok meg Gyenes Attiláról. Például azt, hogy gyerekkorát – sok más hasonló korú félegyházi fiatalhoz hasonlóan – meghatározta az Újtemplom, és Gyula atya.

– Olyan élményekben volt részünk, ami miatt jó volt itt gyereknek, fiatalnak lenni – fogalmaz a képviselő, s hozzáteszi: mindenkinek tisztában kell lennie saját személyes felelősségével, hiszen egy Félegyháza nagyságrendű városban sokak életére gyakorol befolyást egy karizmatikus plébános, pedagógus, orvos, vagy akár képviselő.

A Kossuth utca közepe táján kezdődik Gyenes Attila körzete, ott, ahol Bense Zoltáné véget ér. Ezt persze nem kezelik szigorúan, és a két képviselő számos közös ügy képviseletében dolgozott már eddig is együtt.

– Ez itt gyakorlatilag a város ütőere, nagy forgalmú szolgáltató egységekkel. Sok ember megfordul erre, így az esetleges problémák is „kirakatban” vannak. A számos vállalkozás, az üzletek, intézmények együttélése időnként sajátos feladatokat és problémákat is felvet, amelyek megoldásában igyekszem segítséget nyújtani.

A Kossuth ABC mögött sétálva meggyőződünk róla, hogy katonás rendben állnak a kukák, a környékük is patyolat tiszta. Ebben sokat segít az Integrál Áfész is. A szomszédos fodrászüzlet elé nemrégiben kerékpártároló került, a Dózsa utcai lánckorlát megújult – vesszük számba az apró, de az itt élők komfortérzetét befolyásoló fejlesztéseket. A kispiacnál portékáikat kínáló nénik megállítják a „képviselő urat”: nem lehetne-e megnyesni az asztalok fölé nyúló terjedelmes faágakat, hogy több fény jusson az út szélére saját kezükkel ültetett virágoknak.

Továbbsétálunk a verőfényes őszi napsütésben a PG felé. Útközben megtudom: ezen a helyen valamikor iszapos, lápos terület állt, aminek a feltöltése után kezdett a városrész ebbe az irányba, a vasút felé fejlődni. A PG egyébként sokáig meghatározó szerepet töltött be Gyenes Attila életében, amelynek először tanulóként, majd tanárként koptatta a lépcsőit. Informatika- technika szakos tanárként most a Dózsa György Általános Iskolában tanít, amely ugyancsak a körzetében van, és ahová szintén volt tanítványként tért vissza. Néhány hete az igazgató-helyettesi teendőket is ellátja.

– Szeretek a gyerekek között lenni, mert ez egy őszinte, egyértelmű világ. A képviselői munka sok tekintetben nehezebb. Nem lehet mindenkinek megfelelni, mindent elintézni, valamennyi ügyet lezárni... Persze vannak nagyon szép történetek. Az emberek és az értékek mentését tekintem képviselői munkám értelmének. Teszem ezt erős szociális elköteleződéssel, de ugyanakkor vallom, hogy mindenkinek felelőssége van saját sorsa alakulásában. Ezért is tartom példaértékűnek azt, amit a város most a közmunkával tesz azokért az emberekért, akik bizonyítani szeretnének.

Egyik utcát rójuk a másik után, miközben a szivárvány minden színét felvonultató őszben zavartalanul táncol a szikrázó napfény a házak között. Ettől talán még hangulatosabb az áramszünet miatt most a szokásosnál is csöndesebb városrész. Gyenes Attila szerint ha volna utca szépségverseny, a Dankó Pista, a Marosvásárhely, és az Arad utcák jó eséllyel indulnának a dobogós helyekért.

Megnézzük a volt kúriából kialakított bölcsődét, amelyre néhány éve 150 millió forintot sikerült rákölteni. Bármelyik város büszke lenne rá. A Dózsa György utcán az óvoda állapota és környezete miatt sem kell szégyenkezni. A Kék-Víz ivóvízminőség-javító program helyreállítási munkálatai viszont errefelé is hagynak maguk után kívánnivalót.

Átérve a Majsai útra, Gyenes Attila lelkesen mesél annak az 500 millió forintot meghaladó összegű, 1200 embert érintő pályázatnak a sikereiről, amelyre – mint mondja – a mai napig büszke. A Majsai úti szociális rahabilitáció évekkel ezelőtt lezárult, a nyomán egy városrész teljesen átalakuláson esett át. Ennek eredményeként született meg az a nyugodt, gondozott élettér, amely ma a látogató szeme elé tárul. A közeljövőben kerül sor egyébként a garanciális javításokra.

A körzet terebélyes fáira kihelyezett madárodúk és –etetők kapcsán a képviselő-pedagógus mesél természetvédelmi törekvéseiről, és régóta dédelgetett álmáról: a városi tanösvényről kialakításáról.

– Rendkívül összetett és sokszínű ez a körzet. Van itt óvoda, iskola, általános és középiskola, családi és emeletes ház, közös udvaros ingatlanok, helyi védettségű épületek, kisvállalkozások, ipari létesítmények… Valamennyi a saját igényeivel és problémáival – magyarázza Gyenes Attila azt, amit egyszerre tart képviselői munkája szépségének és nehézségének. Mert nem minden esetben szerencsés az együttélés például egy termelő üzem és a családi házak között. Az érdekek és elvárások különbözőségeiből pedig rengeteg probléma adódik, amelyekre nem is mindig sikerül megoldást találni.

Vannak viszont sikertörténetek. Ezek közé sorolja többek között a Horváth Zoltán és a Dózsa György utcák átkötését. A korábban itt álló romos, elhanyagolt épületet az önkormányzat megvásárolta, majd lebonttatta. A helyét immár frissen felszórt termőföld jelzi. Emellett új járdaszakasz készült, a szomszédos ingatlan tulajdonosa pedig bevakoltatta a bontással szabaddá vált falat. Mindez felmérhetetlen minőségi változást hozott a környékben lakók életében.

És ez a képviselői munka sava-borsa. Hiszen – ahogy Gyenes Attila fogalmaz – a választókörzetben élő 2800 választópolgár és kiskorú családtagjaik őáltala nyernek képviseletet. Ez a bizalom pedig kötelez.

Tóth Timea

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!