Dr. Ónodi Izabella 2015. december 7. 09:30

Egy este a Credo együttessel

Egy este a Credo együttessel
Adventi koncertet ad a Hattyúházi Folk Esték keretében a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő kárpátaljai Credo együttes december 11-én, pénteken 17 órakor a városi könyvtár rendezvénytermében. A rendezvényt dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke nyitja meg.

Az együttest Ivaskovics József zenetanár, zeneszerző alapította 1995-ben az Ungvári Közművelődési Tanoda (Főiskola) néhány diákjának kívánságára, akik véletlenül megtudták, hogy a 80-as években volt egy verséneklő együttese Kárpátalján, az Ivaskovics testvérek (Trió). Az egykori diákok ma már zenetanárok, és hűségesen kitartanak a verséneklés hálás és hálátlan felvállalása mellett.

Az évek során több lemezt jelentetek meg önköltségen, szerzői kiadásban, korlátozott példányszámban. A szinte lehetetlen, primitív körülmények között felvett anyag Ivaskovics József házi "stúdiójában" készült - olvasható facebook-oldalukon.

A jelenlegi tagok: Ivaskovics József - gitár, ének; Varga Katalin – ének, furulya; Fekete Zsuzsanna – ének, hegedű; Szabó Lívia – ének.



 

Kövessen minket a Facebookon is!