Dr. Ónodi Izabella 2016. február 29. 13:30

Wass Albert felolvasómaraton a könyvtárban

Képgaléria
Wass Albert felolvasómaraton a könyvtárban
A hétvégén rendezték meg immár kilencedik alkalommal országszerte a Wass Albert felolvasó maratont. Idén 68 helyszínen olvastak fel Wass Albert és néhány erdélyi költő műveiből.

Kiskunfélegyháza már 7. alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez. A 15 órás felolvasás megnyitóján Gulyás László, helyi szervező Hegedűs Gergely, országos főszervező köszöntőjét tolmácsolta. Hegedűs Gergely 9 évvel ezelőtt találta ki, és rendezte meg több helyszínen az első felolvasómaratont, így levelét most mind a 68 helyszínen hallhatták.

Városunkban a rendezvényt megtisztelte dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke, aki köszöntőjében elmondta, hogy jelenleg az a legfontosabb, hogy őrizzük hagyományainkat és őrizzük a szívünkben a lángot, mégpedig úgy, hogy olvassuk az erdélyi írók műveit. Kiskunfélegyházán rendkívül színes és érdekes programsorozattal várták a felolvasómaratonra érkezőket. Elhangzottak dalok, irodalmi műsorok, és még táncot is jártak a Padkaporos együttes tagjai.

A Kiskunfélegyházi Művészeti Iskola diákjai is emelték zenéjükkel a színvonalat. A felolvasáshoz csatlakoztak a város iskolái és a Nyugdíjas Klubok is. Szombaton a Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarán Wass Albert dombormű koszorúzására került sor, ahol Héjja Bella előadásában tárogató dallamokat hallhattak a jelenlévők. Ezt követően a Széljáró Balladás együttes adott koncertet.

A program zárógondolatait Kállainé Vereb Mária mondta el, mely után Kiss Ákos Jenő előadásában Wass Albert Üzenet haza című verse hangzott el. A felolvasást minden helyszínen ezzel a verssel és a Szózat eléneklésével zárták.

V. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!