Dr. Ónodi Izabella 2016. március 22. 10:30

Az életet adó növényünk, a búza története a múzeumban

Képgaléria
Az életet adó növényünk, a búza története a múzeumban
- A most nyíló kiállítás mottója búza, kenyér, élet. Három annyira egyszerű és magától érthető fogalom, melyre szinte kár is több szót fecsérelni. Azonban ha az ember akár csak egynek is valóban odaszenteli a figyelmét, csakhamar rájön, hogy nem adatott annyi idő, hogy minden titkot az utolsó részletekig megismerhessen róla – mondta dr. Lantos Csaba, a szegedi Gabonakutató Kft. tudományos munkatársa, amikor március 18-án megnyitotta a Búza-Kenyér-Élet - a búza útja a földtől az asztalig a Duna-Tisza közén egykor... és ma című vándorkiállítást.

A kiállítás interaktív módon bepillantást enged a búzatermesztés és feldolgozás elmúlt évtizedeibe egészen napjainkig. Játékos módon mutatja be az ágazat örömeit, árnyoldalait, eredményeit és kihívásait a figyelmes látogató számára. Fotók, kéziszerszámok, aratógépek makettjei idézik az aratást, a gabona őrlését, és azt is, hogy miként kerül nap mint nap asztalunkra a mindennapi kenyér.

Dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke ezekkel a szavakkal összegezte a kiállítás jelentőségét:  „A búza útját a kenyérhez, és a kenyér útját az asztalhoz már ismerjük. Ám az ember, a termelő, a mérnök, a kutató kapcsolatát a búzához rejtélyes szakmaiság itatja át a laikusok számára.

A búza, mint életet adó növény végigkíséri az emberiség történetét. A mezőgazdasági kísérletezések a termesztéssel kapcsolatosan ezer éves múltra nyúlnak vissza.  A tudomány fejlődése az utóbbi évszázadban olyan mértékben meggyorsította a búza minősége és termesztése optimalizálását, amely elődeink számára valószínű, hogy csak álom lehetett. Minden fejlődés ellenére még hosszú lehet az út, mire minden ember asztalán természetes lesz az élet kenyere. A tudomány és a növénygenetika sikerei ellenére az éhezés még mindig hatalmas méreteket ölt az öreg kontinensen kívül”.

- Sándor, József és Benedek napja az első vetőnapok egyike. Ekkor árgus szemekkel figyelték az emberek az időjárást a jó termés reményében. Éppen ezért szerencsés, hogy ebben az időszakban nyílik meg a múzeum kiállítása, amely június 30-áig, az aratás kezdetéig látogatható – mondta el Mészáros Márta múzeumigazgató a megnyitón, miközben megköszönte a kecskeméti Katona József Múzeum munkatársainak, hogy Kiskunfélegyházán is bemutathatták a kiállítást. A tárlaton Szabóné Bognár Anikó és Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin, a kiállítás kurátorai is rövid ismertetőt tartottak.

A kiállításmegnyitón közreműködött klarinéton Benedek–Tein Edina felkészítő tanár és Trombitás Emese, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola növendéke.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!