Dr. Ónodi Izabella 2016. április 5. 09:30

Közösen az illegális hulladék felszámolásáért

Képgaléria
Közösen az illegális hulladék felszámolásáért
A város lakóinak rengeteg bosszúságot okoz, az önkormányzatnak pedig óriási küzdelem az illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása. Kiskunfélegyházán április 1. és szeptember 30. között 10 közfoglalkoztatott napi 8 órában dolgozik ezen a szinte reménytelennek látszó feladaton.

Ódor László, az önkormányzat szociális és közfoglalkoztatási osztályának munkatársa elmondta: a városban számos olyan kritikus pont van, ahol szinte sziszifuszi munkát végeznek, mert rendre újratermelődnek az illegális hulladéklerakó helyek. Ráadásul újabban a kommunális hulladék mellett egyre több zöldhulladékot is kihelyeznek.

A közelmúltban a B. Szabó József utca környékét tették rendbe a közmunkások: a szemét összegyűjtése mellett felgallyazták a fákat, megszépítették a nádas előtti elgazosodott, elvadult területet. Ott jártunkkor a Lisznyai utcán dolgoztak a szorgos kezek, a munkálatokat a térség önkormányzati képviselője, dr. Ónodi Izabella is figyelemmel kísérte. A képviselőasszony hangsúlyozta: fokozott figyelmet fordítanak a rendbetett területek ellenőrzésére, megfigyelésére. Mint fogalmazott, a közösségellenes és felelőtlen illegális hulladéklerakással szemben határozottan és következetesen kell fellépni. Az elkövetőnek pedig tisztában kell lennie azzal, hogy tette akár 150 ezer forint bírságot vonhat maga után.

Az illegális hulladéklerakó-helyekről óriási mennyiségű szemetet szállíttat el a város. Az önkormányzat számít a félegyháziak segítségére és közreműködésére a kialakított rend fenntartásában. Ezért arra kérik a lakosságot, hogy jelezzék mihamarabb a még meglévő hulladéklerakó-helyeket, és tegyenek bejelentést, esetleg készítsenek fényképet, ha illegális hulladéklerakás tanúi. A bejelentéseket az [email protected] email címre küldhetik el.
      

Kövessen minket a Facebookon is!