Dr. Ónodi Izabella 2016. június 13. 09:30

Amikor találkozik a tehetség és az elfogadás

Képgaléria
Amikor találkozik a tehetség és az elfogadás
A bizonyosság, hogy amit én tudok, amihez értek, amit adni tudok magamból, az másoknak kedves, erőssé és magabiztossá tesz. Aki „megízleli” egyszer a sikerélményt és az elismerést, az később sem adja alább. Ebből az alapgondolatból nőtt ki az a rendezvény, amely június 10-én, pénteken talán egy új hidat épített a félegyházi romák és nem romák közé. Mert az bizonyos, hogy a színpadra álló 16 ifjú tehetség produkciója egyenes utat talált a közönség és a zsűritagok szívéhez.

A roma fiatalok körében, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére megrendezett Ki mit tud? félegyházi állomása a bűnmegelőzés és a kisebbség áldozattá válásának megelőzése mellett a rendőrség és a roma kisebbség kapcsolatának javítását volt hivatott szolgálni. Dr. Horváth Rekedt Gréta, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának bűnmegelőzési előadója szerint ez a célkitűzés sikerült is.

– E célok jegyében tavaly rajzpályázatot hirdettünk, egy évvel korábban barátságos mérkőzést játszottak a rendőrök a roma sportolókkal, idén pedig az előadóművészet került terítékre. Rengeteg segítséget kaptam a szervezéshez Mészárosné Görög Gyöngyi rendőrségi roma referenstől, és Buza Flóriántól, Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnökétől. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Rosta Ferenc alpolgármester, dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke, dr. Bátori Gábor c. r. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság közrendvédelmi osztályvezetője, Timafalvi László r. ezredes kapitányságvezető, dr. Patak Sándor r. alezredes a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője, Ajtai Tibor, az Országos Roma Önkormányzat képviselője. A 16 fellépő tánc és ének kategóriában, színházi körülmények között mutatta be többségében autentikus produkcióját – mondta el a főszervező, hozzátéve: igazi csiszolatlan gyémántok kerültek a tehetségkutató verseny kapcsán a látókörükbe. A fellépők zömében a 10-16 éves korosztályt képviselték, de a különdíjat például az a hat esztendős Jankó Adrián vihette haza, aki táncával nyűgözte le a közönséget.

Dr. Horváth Rekedt Gréta szerint a pénteki nap mérföldkő volt a fellépők és a közreműködők életében egyaránt. A fiatalok nem csak teret és lehetőséget kapnak tehetségük bemutatásához, de visszaigazolást arra is, hogy büszkék legyenek kultúrájukra, istenadta képességeikre. A tervek szerint a legügyesebbek a későbbiekben nagyobb nyilvánosság előtt, akár városi rendezvényeken is felléphetnek. Az első három helyezett minden esetre szeptember 7-én a megyei elődöntőn is megmérettetheti magát, ahonnan esélyük lesz továbbjutni az országos döntőbe. De a félegyházi rendezvényről sem tért haza senki üres kézzel. Volt tárgyjutalom és közösen elfogyasztott torta, hétfőn pedig közösen látogat moziba a csapat, amiért külön köszönet illeti Reményi Richárd üzemeltetőt.

A versenyen a zsűri Mihály Lászlónak ítélte oda az első díjat, aki autentikus lovári táncot adott elő. A megosztott második díjat két versenyző nyerte el: Rácz Amira, aki népdal előadásával győzte meg a zsűrit tehetségéről, és Ajtai Patrícia, aki kivételes hangjával kápráztatta el a döntőbizottságot.

A díjakat Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság ajánlotta fel.





 

Kövessen minket a Facebookon is!