Antibetyárok a börtönmúzeumban

Antibetyárok a börtönmúzeumban

2019. február 1. 10:00

Az egykori Kiskun Kerületi Kapitányság székházaként az 1700-as években épült meg a mai Kiskun Múzeum épülete. A hajdani egyemeletes tömlöc – amely egykor helyet adott a Kiskunság közigazgatási ügyintézésének, és ahol a kerület rabjait tartották fogva – ma börtönmúzeumként működik, ahol Magyarország büntetéstörténeti emlékeit tekintheti meg a látogató. Kívánhat-e ennél eredetibb és autentikusabb helyszínt a bűnmegelőzési szakember, ha játékos formában szeretné felhívni a legkülönbözőbb korosztályok figyelmét az áldozattá válás veszélyeire és a megelőzés lehetőségeire?

Részletek
  Példaértékű bűnmegelőzési program Félegyházán

Példaértékű bűnmegelőzési program Félegyházán

2019. február 1. 07:30

A „Kreatív Bűnmegelőzés Kiskunfélegyházán” címmel meghirdetett program tapasztalatairól sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők, támogatók és közreműködők január 29-én. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Hatala József ez alkalommal elmondta, hogy számos programot indítanak az ország közbiztonságának erősítése, a bűncselekmények számának csökkentése érdekében, márciusban például a félegyházi tapasztalatokat is felhasználva készítik fel a települések polgármestereit a bűnmegelőzéssel kapcsolatos teendőkre.

Részletek
Füzesgyarmaton és Temesváron íjászkodtak

Füzesgyarmaton és Temesváron íjászkodtak

2019. január 28. 17:30

Január 19-én, szombaton Füzesgyarmatra utaztak a Koppányok teremíjász versenyre. Az Arany Sólyom Hagyományőrző Íjászegyesület által szervezett történelmi megmérettetésre hárman utaztak a Koppányok.

Részletek
Négy között az Astra a futsal Magyar Kupában

Négy között az Astra a futsal Magyar Kupában

2019. január 28. 12:00

Megrendezték a női futsal Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóit január utolsó hétvégéjén. Az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC az első mérkőzésen fölényes, 7-1-es győzelmet ért el a másodosztályú KRSE-Ludovika ellen, a visszavágót pedig játék nélkül 3-0-ra nyerte, így bejutott a Final Fourba. A többi találkozón érvényesült a papírforma, a Hajdúböszörményi TE kettős győzelemmel búcsúztatta a Ferencvárost, csakúgy, mint a DEAC a Berettyóújfalut. A legnagyobb izgalmakat a Tolna-Mözs – TFSE párharc tartogatta, a tolnaiak idegenben harcolták ki a továbbjutást.

Részletek
OTP Bozsik Intézményi Program – Téli fesztivál

OTP Bozsik Intézményi Program – Téli fesztivál

2019. január 28. 16:00

Január 16-án tartották meg a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban az OTP Bozsik Intézményi Program – Téli fesztivál programot. Célja az iskolák és óvodák körében népszerű, labdarúgást megismertető, mindenki számára játéklehetőséget biztosító örömfoci bemutatása.

Részletek
Nagyot lépett előre a sakkcsapat

Nagyot lépett előre a sakkcsapat

2019. január 28. 14:00

Kecskeméten ültek asztalhoz a Félegyháza-Csongrád sakkozói az NB II. Tóth László csoportjának 6. fordulójában, január 27-én. Az idei első fordulót nagyszerűen kezdték a játékosok, tizenkét táblán egy partit sem veszítettek, hat győzelem mellett hat döntetlent értek el. A 9 egyéni megszerzett pont a tabellán is előre repítette az együttest, amely a szoros középmezőnyben az ötödik helyről várhatja a folytatást.

Részletek
A „Spílerek” sikerét hozta a farsangi kupa

A „Spílerek” sikerét hozta a farsangi kupa

2019. január 27. 20:05

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Félegyházi Pékség Farsangi Kupával ért véget a négy tornából álló városi teremlabdarúgó bajnokság. Mind a négy eseménynek a Mezőgazdasági Szakiskola tornaterme adott otthont. Az amatőr teremlabdarúgó versenyek továbbra is népszerűnek számítanak a csapatok körében, a félegyháziak mellett több kistérségi egyesület is megméretette magát. A mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a négy tornát négy különböző csapat nyerte meg. A farangi kupa a „Spílerek” győzelmével ért véget, míg az összesített pontversenyt a Fortuna csapata zárta az élen.

Részletek
Végig vezetve nyert a Szolnoki Olaj KK II.

Végig vezetve nyert a Szolnoki Olaj KK II.

2019. január 29. 09:00

Ellentétes előjelekkel várta a férfi NB II. keleti csoportjának 13. fordulóját a Szolnoki Olaj KK II. és a Kiskunfélegyházi KC. Előbbi hatos győzelemi sorozattal a háta mögött a második helyre kapaszkodott fel a tabellán, míg a KKC egy gyengébb sorozattal a kilencedik pozíciót foglalta el a táblázaton. Az előzetes erőviszonyok a pályán is tükröződtek. A KKC nem kezdte jól a találkozót, néhány perc leforgása alatt 10 pontos hátrányba került, aminél a későbbiek során sem jutott közelebb ellenfeléhez. A szolnoki játékosok sok lepattanót szereztek, illetve távolról és közelről egyaránt hatékonyan dobtak. A KKC a második negyedre rendezte sorait, ezt a játékrészt pontszámban is megnyerte 33-30-ra, de a nagyszünetet követően továbbra is elmaradt ellenfelétől. A Szolnoki Olaj KK II. magabiztos, 104-81-es győzelmet ért el, a Kiskunfélegyházi KC legközelebb ugyancsak hazai pályán a DEAC ellen javíthat február 10-én.

Részletek
U12 fiúk „1”- „B” csoportban zárták a negyedik fordulót

U12 fiúk „1”- „B” csoportban zárták a negyedik fordulót

2019. január 30. 09:00

Az előkelő B csoporttal folytatódott a Félegyházi TSI U12-es csapata számára a gyermek bajnokság. Január 27-én a KKA Vadmacskák és a KKA Jégtörő Mátyás együttese vendégeskedett Kiskunfélegyházán. Korábban mindkét csapat játszott az FTSI-vel ebben az idényben. Simon Zoltán edző beszámolójában elmondta, esélyeiket a betegséghullám nagymértékben csökkentette, de így is szépen helytálltak mindkét mérkőzésen. Játékosaik nagyot küzdöttek az ellenféllel és a betegséggel szemben, mindenkit csak dicséret illet.

Részletek