Gazdikereső

Gazdikereső

2019. január 22. 16:00

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek
Továbbra is élen az Astra

Továbbra is élen az Astra

2019. január 19. 19:00

Fölényes győzelemmel folytatta bajnokságbéli szereplését a női futsal NB I. éllovasa, az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a január 19-i játéknapon Gyulára látogatott. Az „amazonok” okoztak már meglepetést a jelenlegi szezonban, legnagyobb bravúrjuk a Hajdúböszörmény elleni 3-3-as döntetlen volt. Ezúttal elmaradt a meglepetés, az Astra esélyeshez méltóan már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a 13-1-es végeredményt Gelb Mónika állította be az utolsó előtti percben. Az Astrában Sípos Lilla, Godvár Katalin, valamint Dikanová Dominika is mesterhármasig jutott. Szabó Boglárka duplázott, Gelb Mónika mellett Krascsenics Petra is betalált.

Részletek
Február közepétől szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire

Február közepétől szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire

2019. január 21. 08:00

2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket lehetett jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, amelyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Részletek
Kiskunfélegyházán és Kecskeméten folytatódott a kenguru kosárbajnokság

Kiskunfélegyházán és Kecskeméten folytatódott a kenguru kosárbajnokság

2019. január 25. 16:00

Január 19-én és 20-án rendezték meg az U11-es bajnokság harmadik fordulóját, amelynek keretében a félegyházi általános iskolák sportiskolás kosárlabda együttesei is pályára léptek a városi sportcsarnokban, illetve Kecskeméten. Az FTSI hat csapatából öt megőrizte a helyét a bajnokságban, egy pedig a magasabb csoportba lépett.

Részletek
Februári áramszünetek

Februári áramszünetek

2019. február 1. 11:30

Az EDF DÉMÁSZ Hálózat Kft. tájékoztatja Kiskunfélegyháza és a külterületen élő lakosokat, hogy áramszünet lesz a szolgáltatás minőségének javítása érdekében végzett hálózati munkák miatt. Ezen munkálatok helyeinek és időpontjainak részletes ismertetője az alábbiakban olvasható.

Részletek
Mérsékelt az influenzaaktivitás a megyében

Mérsékelt az influenzaaktivitás a megyében

2019. január 19. 10:00

Az adatok alapján a Kecskeméti Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának illetékességi területén mérsékelt az influenza aktivitás, megyei szinten az influenzaszerű megbetegedések száma nem érte el a járványos küszöb szintjét! A 02. héten a háziorvosok jelentése alapján a Kecskeméti, a Kalocsai, a Kiskunhalasi és a Bajai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályainak illetékességi területén fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, összesen 152 fő.

Részletek
Az okosautóval az a baj, hogy okos

Az okosautóval az a baj, hogy okos

2019. január 20. 14:00

Mindössze a válaszadók negyede használna okosautót – más néven önvezető autót –, ennek oka pedig, hogy elsősorban az okosfunkciók aggasztják a magyar felhasználókat. Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) lakossági felhasználói szokásokat, vélekedéseket felmérő kutatásának előzetes adataiból. A vizsgálat a magánautók mellett kifejezetten a közösségi használatú önvezető járművekkel kapcsolatos benyomásokra is rákérdezett, és a válaszadók nagyobbik fele – többek között – pont a közös használatot és a vezetés élményének hiányát említette az okosautó hátrányaként.

Részletek
Hogyan ne használjuk fel a válás során a gyermekeinket?

Hogyan ne használjuk fel a válás során a gyermekeinket?

2019. január 21. 12:00

Egy család életében közös trauma az, ha a szülők között a párkapcsolat harmóniája helyrehozhatatlanul megbomlik, és a pár, mint férj és feleség, a válás mellett dönt. A nő és a férfi eltávolodik egymástól, de szülőként ezt soha nem tehetik meg, hiszen anyává és apává együtt váltak a közös gyerekek által.

Részletek
2000 éves lépés

2000 éves lépés

2019. január 18. 18:00

A Magyar Kultúra Napja félegyházi rendezvényeinek nyitányaként Kossuth Tivadar festőművész kiállítása nyílt meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban január 17-én 2000 éves lépés címmel. A művészt Csányi József polgármester köszöntötte, ezt követően Réti Mária művészettörténész mutatta be a festőt, és a kiállított alkotásokat. Végezetül Kossuth Tivadar ismertette életútját, művészi hitvallását és további terveit. A tárlatmegnyitót a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak előadása színesítette.

Részletek