Fölényes győzelmekkel kezdett a P&P KHTK

Fölényes győzelmekkel kezdett a P&P KHTK

2019. január 27. 11:55

A bajnoki felkészülés jegyében idén is részt vesz a három országon átívelő Triplex Kupán a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata. Az első játéknapot január 26-án a szerbiai Zentán bonyolították le. A KHTK a Triplex Kupa címvédőjeként magabiztosan nyerte a mérkőzéseket. Elsőként az Unirea Nagyszentmiklóst győzte le 36-22-re, majd pedig a Hódmezővásárhelyi KE-t múlta felül 49-29 arányban. A kupa második fordulóját február 2-án Szegeden rendezik meg, míg az utolsó játéknapot február 9-én a romániai Nagyszentmiklóson tartják meg.

Részletek
Az év feléig zárva lesz a Kiskun Múzeum

Az év feléig zárva lesz a Kiskun Múzeum

2019. január 29. 10:00

A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum tájékoztatja látogatóit, hogy az intézmény épülete felújítási munkálatok miatt az év első felében zárva tart, nem látogatható! A Petőfi Sándor Emlékház és a Móra Ferenc Emlékház a téli időszakban csak bejelentkezéssel kereshető fel. Hivatalos nyitvatartásuk április 1-jétől, október 31-éig tart.

Részletek
Ők tudnak helyesen írni

Ők tudnak helyesen írni

2019. január 27. 17:30

Január 16-án a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulóját, amelyen a kiskunfélegyházi Mezgét két tanuló képviselte. Szakgimnáziumi kategóriában Molnár Ákos 10/B, szakközépiskolai kategóriában pedig Jaksa Brigitta 1/13/É osztályos tanulók indultak. Molnár Ákos 10. helyezést ért el, Jaksa Brigitta az első helyen végzett, így részt vesz a helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjén, Gyulán. Felkészítő tanár: Szabó Nóra.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2019. január 27. 13:00

A Kiskunfélegyházán és környékén 2019. 3. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Kecskemétről Pápára költöznek a magyar Gripenek

Kecskemétről Pápára költöznek a magyar Gripenek

2019. január 29. 11:30

Az áttelepülés hátterében az áll, hogy a Modern Városok Program részeként a kecskeméti légibázist vegyes (katonai és polgári) használatú repülőtérré fejlesztik. A beruházás idején, legalább fél évig, Pápán állomásoznak majd a pilóták és vadászgépek. A magyar légierő kötelékében 14 Gripen teljesít szolgálatot.

Részletek
Január 31-én lejárnak a tavalyi éves autópálya-matricák

Január 31-én lejárnak a tavalyi éves autópálya-matricák

2019. január 27. 11:30

Megkezdődött a visszaszámlálás: egy hét múlva lejárnak a 2018-ra megváltott éves országos és megyei e-matricák. A tavalyi vignettákkal január 31-én, csütörtök éjfélig lehet jogszerűen közlekedni a hazai útdíjköteles autópályákon és autóutakon. A mostani határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. felkészült az autósok utolsó rohamára.

Részletek
Megduplázták az anyatejes táplálások számát

Megduplázták az anyatejes táplálások számát

2019. január 29. 07:30

Az anyatejes táplálás segítését ösztönzik 2018-tól újabb szakemberek bevonásával a Bács-Kiskun Megyei Kórház Újszülött Részlegén. Az azóta elért eredményekről, visszajelzésekről számolt be a kórházban tartott sajtótájékoztatón Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató, dr. Kelemen Edit részlegvezető főorvos, dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos és Varjú Mária vezető ápoló.

Részletek
Jön a nevelőszülői gyed

Jön a nevelőszülői gyed

2019. január 28. 08:30

A gyermekvédelmi rendszerben gondozott 23 ezer fiatal közül nagyjából 15 ezren élnek már nevelőszülőknél – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a köztévében.

Részletek
Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

2019. február 8. 15:00

A Constantinum diákokkal zsúfolt nagytermében Kovács János testnevelő beszélgetett még január végén Czene Attilával, az 1996-os atlantai olimpián a dobogó legmagasabb fokára „felúszó” sportemberrel, sportvezetővel, sportpolitikussal, aki jelenleg a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. A jó hangulatú találkozón a sportoló életútjáról beszélt a feszült figyelemmel hallgató fiataloknak. 

Részletek