Magabiztos vendéggyőzelem

Magabiztos vendéggyőzelem

2018. december 11. 12:00

Nem várt nagyarányú vereséget szenvedett hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi csapata a Békéscsabai KK ellen az NB II. keleti csoportjának 8. fordulójában. Mindkét együttes a középmezőnyből várta a találkozót, a KKC a nyolcadik, míg a Békéscsaba a hatodik helyen állt. A vendégek tovább gyarapították sikereik számát a pontatlanul és némileg enerváltan játszó KKC ellen. A szünetbeli hétpontos különbség a harmadik negyedben húszra, később pedig még tovább nőtt.

Részletek
Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer

2018. december 12. 07:30

Az országos jégkármérséklő-rendszer üzemelésének első évében 70 százalékkal kisebb területre jelentettek jégkárt a gazdálkodók, amivel több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett hálózat. A talajgenerátorok a védekezési szezonban országosan átlagosan 87-szer léptek működésbe és 479 órán keresztül üzemeltek.

Részletek
Energiatárolókat telepít a Nemzeti Közművek

Energiatárolókat telepít a Nemzeti Közművek

2018. december 10. 08:30

Energiatároló egységeket telepít a Bács-Kiskun megyei Kecelen és a Csongrád megyei Zsombón a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Áramhálózati Kft., annak érdekében, hogy biztosan az engedélyezett tartományon belül tartsák a hálózati feszültséget.

Részletek
Az új élet öröme

Az új élet öröme

2018. december 24. 16:00

Talán emlékeznek olvasóink Réczicza Tamásra, akivel nyáron a sorsfordító veseátültetésére várva az elérhető magasabb életminőségről, jövőbeli álmokról beszélgettünk, s arról, hogy a szervdonációval egy tragikus halál más emberek újjászületését és életét jelentheti. Tamás azóta esélyt kapott egy új életre, s most három hónappal a transzplantáció után terveiről beszélgettünk.

Részletek
FTSI rangadóval zárult az U12-es kosárbajnokság

FTSI rangadóval zárult az U12-es kosárbajnokság

2018. december 12. 09:00

Kiskunfélegyházán rendezték meg az U12-es kosárlabda bajnokság 7. régiójának 3. fordulóját az „F” csoportban december 9-én. A játéknapon a Félegyházi Térségi Sportiskola leány csapata két mérkőzést vívott. Elsőként a Jégtörő Matyi együttesét múlta felül 68-21-re, majd a forduló zárásaként a Félegyházi Térségi Sportiskola fiú „2” csapatával találkozott. A helyi rangadó 65-60-as leány győzelemmel ért véget.

Részletek
Akit a jóisten is tűzoltónak teremtett

Akit a jóisten is tűzoltónak teremtett

2018. december 11. 16:00

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásáért Díjat vehetett át az idei Megyei Príma Díj gálán a félegyházi Simó Mihály tűzoltó főtörzsőrmester, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója.

Részletek
Mézeskalács meseváros várja a látogatókat a Petőfi Sándor Emlékházban

Mézeskalács meseváros várja a látogatókat a Petőfi Sándor Emlékházban

2018. december 9. 08:00

Idén ötödik alkalommal kérte a mézeskalácsok ügyes kezű készítőit a Kiskun Múzeum és baráti köre, hogy karácsony előtt építsék meg az édes mesevárost. Erre a felhívásra most minden eddiginél több, 56 háziasszony és közösség készített szebbnél szebb mézeskalács alkotást, amelyeket mindenki megtekinthet a Petőfi Sándor Emlékházban. A kiállításon tombolajegyeket is lehet vásárolni. A bevételt a Százszorszép Óvodának fejlesztő és szabadidős játékok vásárlására, a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézménynek művészetterápiás eszközök beszerzésére, valamint a Kiskun Múzeum gyermekprogramjainak megvalósítására ajánlják fel.

Részletek
Első helyen a futsalcsapat

Első helyen a futsalcsapat

2018. december 9. 15:30

Kihasználta az eddigi éllovas Szekszárd FC botlását és a tabella élére ugrott a 2018-as esztendő utolsó bajnoki fordulóját követően az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC a női futsal NB I-ben. Az Astra a hazai pályán mindig veszélyes Miskolci Vénusz otthonában gyűjtötte be a három pontot december 9-én. A fordulatos találkozón előbb a házigazda vezetett, majd az Astra 3-1-re fordított. Innen 3-3-ra alakult az állás, ami egészen az utolsó percig nem változott, ekkor Dikanová Dominika szerezte meg a győztes gólt. A bő egyhónapos téli pihenőt az Astra a bajnokság élén tölti.

Részletek
Második helyen a kézilabdacsapat

Második helyen a kézilabdacsapat

2018. december 9. 09:00

A Rév TSC nyerte a szuperrangadót, így megőrizte százszázalékos mérlegét a bajnokságban a P&P Kiskunfélegyházi HTK ellen az NB II déli csoportjában. Idei utolsó bajnoki mérkőzésén nem tudta megállítani a KHTK a listavezetőt, már a szünetben nyolc gól volt a különbség, ami a második félidőben sem csökkent. Veresége ellenére a félegyházi együttes a második helyről folytatja a 2019-es esztendőt.

Részletek