Gyöngyösi Sándor fülöpjakabi biogombász esélyes Az Év Agrárembere díjra - videóval

Gyöngyösi Sándor fülöpjakabi biogombász esélyes Az Év Agrárembere díjra - videóval

2018. január 25. 07:30

Térségünkben Gyöngyösi Sándort jelölték az idén immár negyedik alkalommal meghirdetett "Az Év agrárembere" kitüntető díj elnyerésére. A pályázatra 65 jelöltet neveztek, akiknek munkásságát 70 fős szakmai zsűri értékelte. Gyöngyösi Sándor egyike a három fős győztes csapatnak. Így már meg is kapta a meghívót a díjátadó gálára. A kérdés csupán annyi, hogy a fődíjat, vagy a közönségdíjat veheti át. Sikerét segíthetjük internetes szavazatokkal január 30-áig. (Gyöngyösi Sándorra a azevagrarembere.hu internetes oldalon lehet szavazni.)

Részletek
Meglepő vereséggel kezdték az évet

Meglepő vereséggel kezdték az évet

2018. január 7. 11:00

Répcelakon vendégszerepelt a női futsal NB I. 8. fordulójából elhalasztott mérkőzésen január 6-án az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls. Az év első tétmérkőzése az Astra részéről nem várt fordulatokat hozott. Az együttes ugyan az első félidőben Halászi Kinga és Szabó Boglárka góljaival kétgólos előnybe került, de ezt követően a hazai pályán játszó Ricsilla Futsal előbb kiegyenlített (2-2), majd 3-2-es Astra vezetést követően 4-3-ra fordított. Az utolsó percek izgalmasan teltek, de az Astra végül 5-4-re alulmaradt.

Részletek
Büntetőkkel dőlt el az emlékkupa sorsa

Büntetőkkel dőlt el az emlékkupa sorsa

2018. január 7. 12:00

Harmadik alkalommal rendezték meg a Csincsák Zoltán (1963-2015) öregfiú emléktornát, illetve második alkalommal emlékeztek meg Bagdi Istvánról (1958-2016), mindketten sokat tettek a félegyházi sporttért, a labdarúgásért. Az eseményt hagyományosan az év első heteiben bonyolítják le, idén január 6-án a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba várták a csapatokat, sportbarátokat. Az első helyet izgalmas végjátékban ezúttal a Max Autó együttese szerezte meg, 3-3-as rendes játékidőt követően büntetőkkel verte 7-6-ra a Félegyházi Öregfiúkat.

Részletek
Negyven éve tért haza a Szent Korona

Negyven éve tért haza a Szent Korona

2018. január 6. 14:00

A koronát jelvényeivel együtt 1978. január 6-án szolgáltatta vissza az Egyesült Államok Magyarországnak. Jimmy Carter volt amerikai elnök is a magyar Szent Korona visszatérésének évfordulójára emlékezik.

Részletek
Kihelyezett ügyfélszolgálat

Kihelyezett ügyfélszolgálat

2018. január 8. 07:30

A kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal tájékoztatja a város lakosságát, hogy kihelyezett ügyfélszolgálatot működtet januártól. Célja a lehető legszélesebb körű tájékoztatás nyújtása, az ügyindítás megkönnyítése, a hivatali ügyintézés segítése, beadványok átvétele.

Részletek
Jótékony koncertet ad Caramel

Jótékony koncertet ad Caramel

2018. január 19. 07:30

Jótékonysági koncertet szervez a Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány a kiskunfélegyházi mentőszolgálat javára február 17-én, szombaton a Rocktárban. Jegyek kizárólag elővételben kaphatók a Tourinform Irodában, 3500 forintos áron Halasiné Papp Anettnél. Érdeklődni a 06-70-342-1131-es telefonszámon lehet. A koncert bevételéből egy speciális sürgősségi orvosi táskát szeretnének vásárolni. Akik január 20-áig megveszik a jegyet, azok között Caramel egy kétszemélyes párizsi repülőjegyet sorsol ki az est folyamán.

Részletek
Árverési hirdetmény

Árverési hirdetmény

2018. január 4. 18:00

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata bérbe adja az alábbi ingatlant. Érdeklődni: a polgármesteri hivatal (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.) Vagyonhasznosítási Osztály, II. em. 71., valamint a www.kiskunfelegyhaza.hu. oldalon lehet.

Részletek