Soltvadkerti ezüstérem

Soltvadkerti ezüstérem

2017. március 6. 16:30

Szép eredményt ért el Szécsényi Ádám Soltvadkerten, ahol a birkózó diákolimpia országos döntőjét rendezték az elmúlt hétvégén serdülő korosztályban. A nehézsúlyúak között lépett szőnyegre a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője és a József Attila Általános Iskola tanulója. Ádám magabiztos győzelmekkel jutott a döntőbe, de nem bírt kaposvári ellenfelével, így a dobogó második fokára állhatott fel. Edzők: Ván Jenő, Szabó József és Kelemen András

Részletek
Mórások Velencében

Mórások Velencében

2017. március 7. 13:30

Újabb esélyt kaptunk arra, hogy az órán elsajátított olasz tudásunkat idegen nyelvi környezetben is használhattuk. Nemcsak kommunikációs gyakorlattal lettünk gazdagabbak, hanem hatalmas élményekkel tértünk haza ismét.

Részletek
Képviselők munkában – Összefogással a közös ügyekért - videóval

Képviselők munkában – Összefogással a közös ügyekért - videóval

2017. március 7. 07:30

A félegyházi képviselő-testület egyetlen hölgy tagja, dr. Ónodi Izabella, 2014 óta látja el a 8-as számú választókörzet képviseletét. Nem született félegyházi: Székelyföldet cserélte fel, hogy férje, Ónodi Árpád oldalán új otthonra találjon itt. Ebből adódóan rengeteg munkát és energiát kellett befektetnie, hogy megismerje a várost és az itt élőket, sajátos problémáikat, hétköznapi örömeiket…

Részletek
Staféta – Segítség az élet végén

Staféta – Segítség az élet végén

2017. március 7. 09:30

„Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem, Két karodban a halálon, mint egy álmon, átesem.” Radnóti Miklós szavai új értelmet nyernek számomra, miközben Csősziné Juhász Ildikóval, a félegyházi városi kórház telephelyvezető ápolójával – dr. Balogné Dévai Katalin stafétáját átadva – a hospice szolgálatról és a gyógyíthatatlan betegekért végzett munkájáról beszélgetünk.

Részletek
Szarvason jártak az U12-es kézilabdázók

Szarvason jártak az U12-es kézilabdázók

2017. március 5. 19:45

Az U12-es gyermek kézilabda bajnokság Badó László régiójának soros fordulóját bonyolították le március 5-én Szarvason, ahol a Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata is pályára lépett. Az alsóházbeli rájátszás során a félegyháziak ezúttal is két mérkőzést játszottak, a KIKI SKFT elleni vereség mellett bravúrt elérve 17-16-ra megverték a Szentes csapatát. Az alsóházi rájátszás március 19-én Kiskőrösön zárul.

Részletek
Rangadót nyertek a focisták

Rangadót nyertek a focisták

2017. március 6. 11:00

Hatpontos mérkőzésen értékes három pontot szerzett a harmadik helyezett Bácsalmási PVSE vendégeként a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A KHTK első tétmérkőzését játszotta tavasszal, Szabó István helyett immár Ozsváth Ferenc ült a kispadon. A Bácsalmás augusztusban némi meglepetésre győzött Kiskunfélegyházán, most sikerült a visszavágás.

Részletek
Iskolanyitogató a Batthyányban

Iskolanyitogató a Batthyányban

2017. március 6. 13:30

A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén is megrendezi hagyományos iskolanyitogatóját, amelyre hívja és várja az érdeklődő szülőket valamint a leendő első osztályosokat. A foglalkozás március 8-án, szerdán 17 órakor kezdődik.

Részletek
Márciusi filmklub

Márciusi filmklub

2017. március 17. 10:30

Folytatódik a Móra Ferenc Művelődési Központ filmklubja. Március 17-én, pénteken 19 órakor a Rómeó és Júlia című filmet vetítik. Az előadás ingyenes.

Részletek
Tárt kapuk - nyitott nap a múzeumokban

Tárt kapuk - nyitott nap a múzeumokban

2017. március 23. 12:30

Március 25-én, szombaton díjmentesen látogatható 9 és 17 óra között a Kiskun Múzeum, 9-13 óráig a Móra Ferenc Emlékház. A Petőfi Sándor Emlékház felújítás miatt jelenleg zárva tart.

Részletek