Bravúros döntetlen a Csongrád ellen

Bravúros döntetlen a Csongrád ellen

2017. április 9. 18:10

A 3. fordulót rendezték meg az U14-es fiú kézilabda bajnokság Badó László régiójának felsőházában április 9-én. Az újkígyósi játéknapon a csoport két élcsapata, a Kiskunfélegyházi HTK és a Csongrádi UKE Tigrisek is megmérkőzött egymással. A korosztályos rangadó 16-16-os döntetlennel ért véget. A KHTK fiataljai ezt követően a házigazda újkígyósiakkal találkoztak, akiket 30-24-re legyőztek. A bajnokságot továbbra is a csongrádiak és a félegyháziak vezetik holtversenyben 11-11 ponttal.

Részletek
350 kilométeres futással emlékezik a Felvidékről Kitelepítettek Emléknapjára

350 kilométeres futással emlékezik a Felvidékről Kitelepítettek Emléknapjára

2017. április 11. 13:30

A szlovákiai Gutáról indulva 10 nap alatt fut a Békés megyei Medgyesegyházáig Zipperer Viktor. A sportember a 350 kilométeres futással a „Felvidékről Kitelepítettek Emléknapjára” hívja fel a figyelmet. Medgyesegyháza város polgárai között ugyanis több száz olyan család él, amelyek idősebb generációja elszenvedte a hírhedt 1947-es Magyar – Csehszlovák Lakosságcsere Egyezményt. Végcéljához közeledve Orgovány érintésével április 9-én a délutáni órákban érkezett Kiskunfélegyházára. A város határában futók és kerékpárosok is csatlakoztak hozzá, a városháza előtt pedig Rosta Ferenc alpolgármestere fogadta. Ezen a napon Félegyháza vendége volt, majd 10-én néhány lelkes futó kíséretében Szentes felé folytatta útját.

Részletek
Algyőn jártak a kisiskolás kézilabdázók

Algyőn jártak a kisiskolás kézilabdázók

2017. április 9. 12:35

A 7. fordulót rendezték meg az U10-es kisiskolás kézilabda bajnokság Badó László régiójában április 8-án Algyőn. A Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata két mérkőzést játszott, a Pick Szeged III. ellen 13-16-ra alulmaradt, míg a Tisza Volán SC Mórahalmot szoros végjátékban 18-17-re legyőzte.

Részletek
Rossz szériában a megyei kézilabda csapatok

Rossz szériában a megyei kézilabda csapatok

2017. április 9. 11:55

A Dél-100 Kiskunfélegyháza mindkét megyei felnőtt kézilabda csapata idegenben szerepelt április 8-án, a bajnokság soros fordulójában. A férfiak három zsinórban elszenvedett vereséget követően az EuroScale Kecskemét I. otthonába látogattak, ahol 16-20-as félidőt követően 30-37-re alulmaradtak. A nők a dobogóra hajtó Jánoshalmi NKSZSE ellen léptek pályára, nem tudtak meglepetést okozni, és 23-28-ra kikaptak.

Részletek
Összeomlás a második félidőben

Összeomlás a második félidőben

2017. április 9. 10:30

Az előző heti döntetlent követően a Tiszakécske VSE második számú csapata otthonába látogatott a Kiskunfélegyházi Vasutas a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. A mérkőzés félegyházi szempontból kedvezőtlenül alakult, már a 10. percben előnybe kerültek a hazaiak, a 14. percben Szász Péter kiállítását követően tíz főre fogyatkozott a Vasutas. A szünetig kettőre növelték előnyüket a tiszakécskeiek, a második játékrészben gólparádét rendezve 9-0-ra kiütötték a Vasutast.

Részletek
A birkózók közössége egy nagy család Félegyházán - videóval

A birkózók közössége egy nagy család Félegyházán - videóval

2017. április 21. 07:30

Látványos, szépen koreografált bemutatóval köszöntötték a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület növendékei a birkózóbálra összegyűlteket április 8-án a Constantinum Intézmény sportcsarnokában. A rendezvényen humoros, énekes előadások is szórakoztatták a nagyérdeműt. A jótékonysági bál bevételét az egyesület a sportolók fejlődésére, az edzési feltételek javítására, valamint a versenyekre utazás költségeinek fedezésére fordítja.

Részletek
Felsőházi rangadót veszített a KHTK II.

Felsőházi rangadót veszített a KHTK II.

2017. április 9. 09:00

Gyenge napot fogott ki hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK II., amely némi meglepetésre 2-1-re kikapott a Lakitelektől a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. A vendégek kihasználva a hazai hibákat kétgólos előnybe kerültek, a félegyháziaknak ezt követően csupán csak szépíteniük sikerült. A KHTK II. veresége ellenére maradt az ötödik helyen, a Lakiteleki TE továbbra is hatodik a bajnoki táblázaton.

Részletek
Házhoz megy a segítség az idősekhez - videóval

Házhoz megy a segítség az idősekhez - videóval

2017. április 9. 13:30

Félegyházán és környékén jelenleg 105 fő részesül házi segítségnyújtásban személyi és szociális segítés formájában. Ezt a szolgáltatást igénybe veheti, aki egészsége, kora, vagy fizikai állapota miatt rászorul. S mivel a helyi önkormányzati rendelet nemrégiben csökkentette a térítési díjat, az újonnan felvett ellátottak a korábbi 650 helyett 350 forint óradíjat fizetnek személyi gondozás esetén, míg a szociális segítés óránként 200 forintot térítenek.  Ugyanazért az összegért tehát még több ellátást vehetnek igénybe a rászorulók. Ezzel az újságcikkel is az a célunk, hogy minden érintetthez eljusson a hír: egy maroknyi csapat azért dolgozik ebben a városban nap mint nap, hogy megkönnyítse és megszépítse az idős emberek hétköznapjait.

Részletek