Kortalan értékőrzés
A Kiskun Múzeum szeretettel hív mindenkit a Kortárs értékőrzés című pályázatra beérkezett plakátkiállítás megnyitójára december 13-án, 10 órára.
RészletekA Kiskun Múzeum szeretettel hív mindenkit a Kortárs értékőrzés című pályázatra beérkezett plakátkiállítás megnyitójára december 13-án, 10 órára.
RészletekFutótűzként terjedt a hír ma reggel, hogy mégsem lesz jégpálya Félegyházán, mert a könyvtár mögötti parkolóban elkezdték felszedni a pálya alapját. A munkálatok valóban elkezdődtek, de a koripálya megépül. A homokos alap azonban az elmúlt napokban annyira átázott, hogy egy részét ki kell cserélni, és újra kell szintezni. Ezt ma meg is teszik a kivitelezők, és a délután folyamán a pálya megépítéséhez is hozzáfognak. Lehet tehát élezni a korcsolyákat, 22-én jégre lehet szállni - tájékoztatta lapunkat Dósai Bence kabinetvezető. A kivitelező ugyanis nem jelezte az önkormányzat felé, hogy késne a befejezés.
RészletekVádemelést javasol a rendőrség azzal az 52 éves nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint megölte élettársát és annak édesanyját.
RészletekKerkai Jenő jezsuita szerzetes bronz mellszobrát vasárnap leplezték le a Lakiteleki Népfőiskolán. Az alkotást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója avatta fel.
RészletekGyúrták a tésztát, formázták, majd feldíszítették és kisütötték a mézeskalácsot a fiatalok Kovács János mestercukrász műhelyében. Ezzel tanultak, és mivel az elkészült termékeket hazavihették, így a karácsonyi felkészülés aktív részeseivé váltak.
RészletekA volt kommendáns hivatal épületébe költözik a félegyházi mentőállomás. A Kossuth utca 10. szám alatti épületrészt addig veszik birtokba, amíg a korábbi, Hunyadi utcai bázisukat felújítják. A „Sürgősségi ellátás fejlesztése-mentés” program keretében ugyanis egy jól felszerelt, a kor elvárásainak megfelelő mentőállomást építenek Félegyházán. A változás ellenére a segélyhívásokat továbbra is a 104-es, vagy 112-es hívószámon várják.
RészletekA Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az ünnepek közeledtével az áldozattá válás elkerüléséhez ad hasznos tanácsokat.
RészletekAz elkövetkező időszak uniós és hazai pályázati lehetőségeiről, valamint a sikeres pályázás módszertanáról tájékoztatták a félegyházi civil szervezetek képviselőit december 8-án. Az Ipartestület székházában megtartott tanácskozáson Molnár Elvira a Civil Információs Centrum megyei irodájának vezetője és Huber Helga szakértő mondta el az érdeklődőknek, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy támogatással valósíthassák meg elképzeléseiket.
RészletekDecember 13-tól az élelmiszereken található tájékoztatásnak egyértelműnek kell lennie, ki kell emelni az allergiakeltő összetevőket, és húskészítményeknél az első fagyasztás időpontját.
RészletekAkár Bács-Kiskun megyében is bujkálhat az a férfi, aki fegyverrel rabolt ki egy miskolci pénzintézetet. A rabló azonosításához és elfogásához olvasóink segítségét kéri a rendőrség.
Részletek