Újabb rangadót nyert meg az Astra

Újabb rangadót nyert meg az Astra

2014. november 1. 14:00

Megőrizte vezető helyét a női futsal NB I-ben az Astra Kiskunfélegyháza HFC. Az együttes a 7. fordulóban a Miskolci Vénuszt fogadta. A két csapat között mindössze 3 pont volt a különbség, így izgalmas csatára volt kilátás. A gólzáporos rangadót a helyzeteit jobban kihasználó Astra nyerte meg 9-4-re és a többi találkozótól függetlenül továbbra is a tabella élén áll.

Részletek
Tényleg vége a vasárnapi nyitva tartásnak?

Tényleg vége a vasárnapi nyitva tartásnak?

2014. november 1. 14:45

Nemcsak vasárnap lehetnek zárva a plázák és a hiperek: a fideszes jogalkotók szerint két év után kötelezően meg kell szűnniük a veszteséges nagy láncoknak. A nemzetközi láncok ugyanis mesterségesen olcsón tartják a termékeiket. Így pedig versenyhátrányba kerülnek a drágábban áruló hazai kereskedők.

Részletek
Szerteágazó funkció, egy építészeti egység

Szerteágazó funkció, egy építészeti egység

2014. november 1. 08:00

Marosi Miklós nevéhez kötődik a Bács-Kiskun Megyei Kórház nemrégiben lezárult, 11,5 milliárdos beruházásának tervezése. A Széchenyi és Ybl díjas építésztervezőt többek között arról kérdeztük, hogyan sikerült megoldani, hogy a régi és az új tömbben elhelyezett funkciók egy egységként tudjanak a mindennapokban működni.

Részletek
Halottaink velünk vannak

Halottaink velünk vannak

2014. október 31. 18:45

„Halottaink velünk vannak - semmit nem tud az életről az, aki ezt tagadja. Teljes szellemi, lelki lényükkel itt hatnak környezetünkben. Hatnak tetteinkre, vágyainkra, jelenünkre és jövőképünkre. Üzeneteik, életművük, hagyatékuk alkotják történelmünket és kultúránkat” - mondta Csányi József polgármester a mai megemlékezésen, amikor az I. és II. világháborúban elhunytak tiszteletére is koszorúkat helyeztek el, gyertyát, mécseseket gyújtottak a Hősök parkjában, valamint a Felsőtemetőben.

Részletek
A reformáció emléknapja

A reformáció emléknapja

2014. október 31. 13:30

Több protestáns egyházban október 31. a reformáció emléknapja: Luther Márton bibliamagyarázó professzor, német ágostonrendi szerzetes 1517-ben e napon függesztette ki 95 pontba foglalt téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Elítélte a búcsúcédulák árusítását, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását.

Részletek
Orbán: Nem lesz internetadó ebben a formában

Orbán: Nem lesz internetadó ebben a formában

2014. október 31. 12:15

Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Részletek