Testvériskolai kapcsolat színes programokkal

Testvériskolai kapcsolat színes programokkal

2014. október 27. 08:20

Szakkörökben, közös táborozásban és közös kirándulásokban gazdag pályázati programok megvalósítói a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola és a Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola. Valamennyi programelem a szociális kompetenciák fejlesztését segíti elő.

Részletek
Bravúros sikert ért el az Astra

Bravúros sikert ért el az Astra

2014. október 26. 14:05

Kisebb csodát végrehajtva az utolsó percekben szerezte meg a győzelmet a forduló előtt éllovas Hajdúböszörmény otthonában az Astra Kiskunfélegyháza HFC. A női futsal NB I 6. játéknapján az Astra mindössze hét mezőnyjátékossal rendelkezett. A csapat a szünetben még 2-1-es vesztésre állt, de a 2. félidőben megfordították az összecsapást. A rangadó 4-2-es megnyerésével a félegyháziak átvették a vezetést a bajnokságban.

Részletek
Régészek és geográfusok tanácskoztak a múzeumban

Régészek és geográfusok tanácskoztak a múzeumban

2014. október 26. 13:30

Régészeti, geoarcheológiai, történeti és műemlékvédelmi konferenciát tartottak „Kiskunsági évezredek” címmel a Kiskun Múzeumban. A tanácskozáson többek között előadások hangzottak el a középkori templom körüli temetők kronológiai kérdéseiről, a mészkő felhasználásáról a Duna–Tisza közén és az emberi tevékenység környezetátalakító hatásáról. Rosta Szabolcs a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója pedig dr. Pálóczi Horváth András 70. születésnapja tiszteletére bemutatta „A tatárjárás magyarországi emlékei” című tanulmánykötetet.

Részletek
Sikeres versenyt rendeztek a Koppányok

Sikeres versenyt rendeztek a Koppányok

2014. október 27. 19:00

A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület 27. versenysorozatának döntő íjászversenyét rendezték meg október 26-án Kiskunfélegyházán. A megmérettetésen 21 cél várt a résztvevőkre, amiket a szervezők a Hősök Parkjában, a Fürdőszálló és a strand területén helyeztek el. A jelenlévők pusztai, longbow és vadászreflex kategóriában mutathatták meg tudásukat. A rendezvény fél tízkor a Hősök Parkjában közös megemlékezéssel kezdődött. Dinnyés Gyula szervezésében a jelenlévők az 1956-os forradalom, valamint az I. világháború és a II. világháború eseményeit idézték fel.

Részletek
Szennyezett puding a magyar polcokon

Szennyezett puding a magyar polcokon

2014. október 26. 12:45

Magas hidrogén-peroxid tartalom miatt Kid's World Dessert elnevezésű csokoládé-vanília ízű pudingot vontak ki a kereskedelmi forgalomból kilenc európai tagállamban, köztük Magyarországon is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Részletek
Műfüves pályán győzött a Kiskunfélegyházi HTK II.

Műfüves pályán győzött a Kiskunfélegyházi HTK II.

2014. október 25. 19:30

Fontos rangadót nyert meg a megyei II. osztály 11. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK II. A félegyháziak a kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum műfüves pályáján a Tiszaalpár együttesét verték meg 3-1-re. A KHTK II. győzelmével megelőzte a Tiszaalpárt a tabellán és feljött a 3. helyre.

Részletek
Újabb mérkőzést bukott el a Kiskunfélegyházi Vasutas

Újabb mérkőzést bukott el a Kiskunfélegyházi Vasutas

2014. október 25. 19:50

Továbbra sem sikerült kilábalnia a gödörből a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyházi Vasutasnak. Az együttes ezúttal hazai pályán a Helvéciával szemben maradt alul. A mérkőzés mindhárom gólját a vendégek szerezték...

Részletek
Javuló játékkal nyert az NBII-es kézilabdacsapat

Javuló játékkal nyert az NBII-es kézilabdacsapat

2014. október 25. 20:40

A Balmazújvárost fogadta a félegyházi sportcsarnokban az NBII-es kézlabdabajnokság 6. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK. A két csapat között mindössze egy pont volt a különbség, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás. A találkozón az 1. félidő elejét és a 2. félidő első részét leszámítva végig a félegyháziak vezettek, a hajrában jelentős előnyre szert téve 30-24-re győzni tudtak.

Részletek
Kiállítással zárult a Móra István-megemlékezés

Kiállítással zárult a Móra István-megemlékezés

2014. október 25. 21:40

Kiállítással, a Versek című kötet bemutatásával, baráti-, családi találkozóval ért véget a Móra István születésének 150. évfordulója kapcsán megtartott rendezvénysorozat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A vendégeket köszöntötte Kállainé Vereb Mária és dr. Laczkóné Szabó Klára, a Móra Emlékbizottság tagjai. Az író kötetét Kapus Béláné Móra-kutató ismertette, aki egy-egy példánnyal megajándékozta a családtagokat és a megemlékezés főszervezőit is.

Részletek