Idegenben szerepeltek a megyei csapatok
A Félegyházi ASI mindkét megyei csapata bajnoki mérkőzést játszott a II. osztályban október 28-án. A kettes csapat Baján, míg a hármas számú együttes Homoknégyen szerepelt.
RészletekA Félegyházi ASI mindkét megyei csapata bajnoki mérkőzést játszott a II. osztályban október 28-án. A kettes csapat Baján, míg a hármas számú együttes Homoknégyen szerepelt.
RészletekA Félegyháza katonai hagyományai védelme érdekében tevékenykedő Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület kezdeményezte egy olyan kegyeleti hely kialakítását, amely emléket állít a bajtársi közösség elhunyt tagjainak. A kezdeményezést a városi önkormányzat is támogatta. A kopjafát november 2-án, halottak napján leplezték le a második világháborús emlékmű mellett.
RészletekA Borvirág Táncegyüttest lelkes fiatalok összefogásával Keserű Benedek hozta létre. Első hivatalos fellépésük augusztusban, a Félegyházi Táncgálán volt, melyet Keserű Benedek és Gombás Bende szervezett. Az alapítót táncos múltjáról, az együttes alakulásáról és további terveikről faggattuk.
RészletekA pandémia miatt egy év csúszással, október 26-án adta át a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2020. évi kitüntető díjait. 24 megyei cégvezető, vállalkozás, illetve szervezet vehetett át elismerést, közöttük Az Év Felnőttképző Intézménye díjat – a SÜVEGES Kft. képviseletében – a félegyházi Süveges Sándor ügyvezető. A cégvezetővel az idáig vezető útról beszélgettünk.
RészletekCsányi József polgármester az alábbi közleményben foglalta össze az aktuális járványügyi tudnivalókat november 2-án, kedden.
RészletekAz egri Eszterházy SC otthonába látogatott október 29-én a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi NB II-es kosárlabdacsapata a bajnokság 4. fordulójában. A még nyeretlen hazaiak kiélezett csatában szerezték meg a győzelmet.
RészletekAz első fordulóbeli 6 pontot követően ezúttal 5,5 pontot szerzett Békésen a Félegyháza - Csongrád sakkcsapata az NB II. Tóth László csoportjának október 31-i játéknapján.
RészletekOktóber végén tartotta ünnepi küldöttgyűlését a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amikor átadták az év kitüntető díjait. A kiskunfélegyházi VARIANT METAL Kft. ügyvezetője, tulajdonosa, Kátai-Urbán Attila Az év gyakorlati képzőhelye-díjat vehette át. A kitüntetettet vállalkozásáról és további terveiről kérdeztük.
RészletekA mindennapi etetés helyett a tiszta friss vízzel és a rossz időben menedéket, védelmet nyújtó fedett búvóhellyel tehetjük a legtöbbet tollas barátainkért az őszvégi, téli hónapokban. Többek között erre hívta fel a figyelmet Meizl Ferenc állatbarát, nyugalmazott iskolaigazgató, amikor arról kérdeztük, hogyan támogathatjuk az előttünk álló fagyos időszakban a házaink körül megjelenő madarakat.
RészletekJó hír, hogy ma már sokan komposztálnak. Amióta az internettel kitágult a világ, egyre többet ismerünk meg belőle is és magunkról is. Jobban értjük a természet rendjét, az élet értékét, nagyszerűségét. És bizony, jobban látjuk sérüléseit, sebeit, pusztulását is. Ezzel együtt tisztábban láthatjuk egyéni felelősségünket is: környezetünkért és magunkért is. Végül ráébredhetünk, hogy szépen élni csak az életet tisztelve és becsülve lehet igazán.
Részletek