Légy üdvözölve, Október!
„Fényt, krizantémot, dalt, harmatot Lelkemben vígan elringatok, Megszépül lassan, ami rég volt, De ez már októberi égbolt!”
Részletek„Fényt, krizantémot, dalt, harmatot Lelkemben vígan elringatok, Megszépül lassan, ami rég volt, De ez már októberi égbolt!”
RészletekFelső tagozatos diákjait segítette a pályaválasztásban a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola. A város középfokú közoktatási intézményei és a különböző szakmák képviselői interaktív foglalkozásokkal, szimulátorokkal, játékos feladatokkal és előadásokkal mutatkoztak be szeptember 30-án. A többéves hagyománnyal bíró rendezvényen ezúttal a szülők is részt vehettek, érdeklődőként, vagy épp munkájuk bemutatásával.
RészletekVízhányó Imre családja körében ünnepelte 90. születésnapját szeptember 30-án. A köszöntésen részt vett még Balla László alpolgármester és dr. Ónodi Izabella, a körzet önkormányzati képviselője, akik Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklappal és a városvezetés nevében nagy szeretettel összeállított virágcsokorral érkeztek az ünnepelthez.
RészletekMeghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
RészletekTakó Katalin, a 14 éves kiskunfélegyházi tehetség, kiemelkedő eredményt ért el a szeptember 13-án megrendezett footgolf selejtező kupán, amit a Magyar Footgolf Szövetség szervezett a Hungarikum Ligetben.
RészletekA Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a könyvtár közös rendezésében október 5-én, szombaton egész délelőtt tartalmas kikapcsolódásban lehet részük a látogatóknak a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
RészletekA Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Óvoda szervezésében október 2-án, szerdán 17 órakor különleges előadásra kerül sor a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Kökéndy Ákos, a Waldorf Pedagógiai Intézet vezetője tart előadást Bizalom a Waldorf-iskolában: A gyermekek jövőjének megalapozása címmel.
RészletekA félegyházi Waldorf-iskolában elkezdődtek a Mihály-időszak elmaradhatatlan eseményei: a bátorságpróbák. A harmadik osztály már túl van a megmérettetésen. A képen látszik a csapat öröme, hiszen miután teljesítették a próbát, közösen fogyasztották el másnap délelőtt a hagyományos „sárkányfarok tortát”. Este, a bátorságpróba után szép lakomát tartottunk, csillagokat néztünk a sötétben, az iskolaudvaron bújócskáztunk, majd nyugovóra tértünk az osztályteremben. A gyerekek valóban leküzdötték a félelmeiket, de nemcsak magán a próbán, hanem este is, hiszen távol a szülőktől, az otthontól legnagyobb örömükre bent aludhattak az iskolában.
Részletek2024 májusát követően pénteken délelőtt egy újabb felújított haranglábat szenteltek a fülöpjakabi tanyavilágban. A Fülöpjakab körüli szőlőhegyekben egykoron négy harang működött, melyek nem csak a déli és esti harangszó miatt szóltak, hanem viharűző szerepet is betöltöttek.
RészletekKibővített Betűbölcsi foglalkozással ünneplik az Anyatej világnapját október 1-jén, kedden 10 órától a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az eseményt a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a városi könyvtár közösen szervezi, hogy felhívják a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, valamint támogassák az édesanyákat ebben a meghatározó időszakban.
Részletek