![A Sarlós Boldogasszony Templom hírei A Sarlós Boldogasszony Templom hírei](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/141502.jpg)
A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Évközi 5. vasárnap – 2021. február 7. Ma a szentmisék után Balázs-áldást osztanak.
RészletekÉvközi 5. vasárnap – 2021. február 7. Ma a szentmisék után Balázs-áldást osztanak.
RészletekA koronavírus-járvány miatt november elején félbeszakadt a megyei labdarúgó-bajnokság. Az őszi szezonból elmaradt mérkőzéseket január végén és februárban pótolják, ezért a megszokottnál korábban léptek pályára idén az amatőr focicsapatok. A Kiskunfélegyházi HTK a kupamenetelés mellett a bajnokságban is egyre jobb formába lendült ősszel, hiszen a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet is megnyert. A hetedik helyről, de közvetlenül az élbolyhoz tartozva várhatta az idei folytatást. Első találkozóján a KHTK az Akasztó csapatát fogadta Kecskeméten, a Műkertvárosi Sportcentrumban.
RészletekSzerencsére idén is megtalálhatók városunkban a madarak. Ifjabb Udvardi István fotói segítségével pedig Önök számára is láthatóak ezek a csodálatos teremtmények.
Részletek1775-ben Hajdúböszörményben egy négyfős tolvajbandát tartóztattak le. A főleg vásári alkalmakkor elkövetett lopásokból élő társaság tagjai a porkolábok előtt, illetve a kihallgatások, valamint a bírósági tárgyalások során sajátos szavakat használtak. Az üggyel foglalkozó bírónak feltűnt ez a titkos, úgynevezett zsivány-nyelv és elrendelte a bűnözők által alkalmazott szavaknak és azok jelentésének pontos lejegyzését.
RészletekA félegyházi szociális otthonok lakóinak 94 százaléka kapja meg a koronavírus elleni védőoltást január 29-én és 30-án. Az oltás megkezdése előtt a gondozók részletes tájékoztatást adtak az időseknek ennek szükségességéről. Magyariné Tóth Erika intézményvezető elmondta, hogy a felvilágosító filmeket és tájékoztatókat nagyon jól fogadták a gondozottak. Sok kérdést is feltettek ezzel kapcsolatban, amire megnyugtató válaszokat kaptak. A hozzátartozók is segítették őket ebben a döntésben, bízva abban, hogy mielőbb lehetővé válik a személyes találkozás. A védőoltásokat február 20-án és 21-én ismétlik meg, és remélhetőleg március elsején megszüntethető lesz a látogatási tilalom.
RészletekForgalmi díj nélkül tette elérhetővé a főbb oktatási oldalak elérhetőségét még tavaly november végétől a koronavírus-járvány miatti vészhelyzeti intézkedések idejére a Telenor a saját hálózatán az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) egyeztetve. Mint ismert, a kormány január 28-án bejelentette, hogy március 1-jéig meghosszabbítja a járványügyi védelmi intézkedéseket, amivel összhangban a Telenor is a tervezettnél tovább tartja fent a bevezetett szolgáltatási kedvezményt.
RészletekBár nincs még teljesen készen a felújítás, ha lehetséges lenne, akár már holnap megnyitna a Rocktár Élőzenei Bázis – tudtuk meg Ónodi Árpádtól, a létesítmény vezetőjétől.
RészletekA Vígszínház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Börcsök Enikő színművész, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. Halála nemcsak a Vígszínház számára, de az egész magyar színházi és kulturális életnek is felbecsülhetetlen veszteség.
Részletek2022-től csak elektromos buszok beszerzésére nyerhető majd el támogatás a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, ennek következtében a járműállomány a klímavédelem jegyében még korszerűbbé válhat néhány éven belül. Hazánkban jelenleg egyedül a Goldi Mobility Kft.-nél készülnek hazai forgalmazásra magyar elektromos autóbuszok, ráadásul legkésőbb augusztusig elkészül első csuklós hidrogénbuszuk is, ami egyedülálló egész Európában. Céljuk, hogy a közeljövőben még több magyar partnerrel működjenek együtt, ezért folyamatosan keresik a kapcsolatot a honi beszállítókkal.
Részletek