„TETTHELY” Őszikék - idősek részére a kecskeméti színházban

2014. március 21. 13:57

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Katona József Színház a bűnmegelőzés lehetőségeinek kiszélesítése érdekében az országban egyedülállóan 2012. májusában elsőként szervezett „TETTHELY” címmel bűnmegelőzési előadásokat középiskolás korosztály részére. Az előadások pozitív visszajelzést kaptak, és a kezdeményezés országosan is ismertté vált. Különböző jogsértések által rendkívül veszélyeztetett az idős korosztály is, akik életkorukból, egészségi állapotukból, jóhiszeműségükből adódóan válhatnak bűncselekmények áldozatává. Ezért folytatódik az előadás-sorozat „TETTHELY” Őszikék címmel, az idősebb korosztály részére kidolgozott bűnmegelőzési célzatú jelenetekkel.

Részletek
Helyismereti archívum

Helyismereti archívum

2014. március 19. 14:13

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár új honlapján létrejött a Helyismereti archívum a TÁMOP 3.2.4.A-11/1 pályázat keretében, amelyre Kiskunfélegyháza épületeinek és műemlékeinek képei kerültek fel, rövid ismertetőkkel, információkkal.

Részletek
Előadás a kiskunmajsai fürdőről

Előadás a kiskunmajsai fürdőről

2014. március 19. 11:57

Hívunk és várunk minden Kiskunfélegyházi és kistérségi lakost, különösen az ifjúsági, felnőtt és nyugdíjas civil szervezetek vezetőit, képviselőit Kiskunfélegyháza Szakmaközi Művelődési Ház nagytermében (Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3. ) 2014. március 27.-én csütörtökön 17 órai kezdettel egy előadásra melyben a Kiskunmajsa Jonathermál Zrt képviseletében Balog Zsolt motelvezető tart előadást a Jonathermál Zrt Gyógy és Élményfürdőjének, Motel – Kempingjének üdülési, pihenési, rendezvényhelyszíni ajánlatával kapcsolatban.

Részletek
Közlekedik a család

Közlekedik a család

2014. március 19. 06:46

Közlekedésbiztonsági nyílt napot és „Közlekedik a Család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét rendezik meg Kecskeméten.

Részletek
Balogh Tibor kiállítása a könyvtárban

Balogh Tibor kiállítása a könyvtárban

2014. március 18. 06:57

Balogh Tibor festőművész kiállítását Szabó Ildikó művésztanár nyitja meg március 21-én, pénteken 17 órakor, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Közreműködnek a Móra Ferenc Gimnázium tanulói. A kiállítás megtekinthető március 18-áig, a könyvtár nyitvatartási idejében.

Részletek
Féláras belépő, egészségmegőrző programok, gyógyvíz kóstoló a Róna Kincse Gyógyfürdőben

Féláras belépő, egészségmegőrző programok, gyógyvíz kóstoló a Róna Kincse Gyógyfürdőben

2014. március 14. 10:05

A Víz Világnapja alkalmából egész napos programokkal várja vendégeit a Róna Kincse Gyógyfürdő március 22-én, szombaton – tudtuk meg dr. Körtvélyessy Andrástól. A városi kórház főigazgató-helyettese elmondta: március 22-én, szombaton szürővizsgálatokkal várják az érdeklődőket a fürdő előterében, melynek során lehetőség nyílik csontsűrűség vizsgálatra és talpnyomásmérésre, lesz BEMER pulzáló elektromágnesterápia, és a gyógyvizes medencék, az infraszauna is a látogatók rendelkezésére áll. A vállalkozókedvűek kipróbálhatják az aquafitnesst, a víz alatti csoportos tornát, vagy a relaxációs tornát a tornateremben. Magyarország gyógy-és ásványvizeiből gyógyvíz kóstolót tartanak, és az e napon fél áron megvásárolható, azaz 300 forintos belépőjegy mellé az első 50 látogató még ajándékot is kap!

Részletek
"Mostan szines tintákról álmodom..."

"Mostan szines tintákról álmodom..."

2014. március 14. 09:15

Kosztolányi Dezső emlékest lesz „Mostan színes tintákról álmodom…” címmel a Móra Ferenc Gimnázium tanárai, diákjai, Mozgásszínháza előadásában március 26-án, szerdán 17 órai kezdettel, a művelődési központban.

Részletek