Labdarúgás: eredményesen szerepeltek az FTSI utánpótláscsapatai
Az elmúlt héten folytatódtak az utánpótlás-bajnokságok, mindhárom félegyházi csapat begyűjtötte a három pontot, az U-14 “B” aktuális mérkőzését elhalasztották.
RészletekAz elmúlt héten folytatódtak az utánpótlás-bajnokságok, mindhárom félegyházi csapat begyűjtötte a három pontot, az U-14 “B” aktuális mérkőzését elhalasztották.
RészletekÁprilis 10-én tartotta a Sólyompróba fantázia nevű íjász versenysorozat első megmérettetését Pálmonostorán, a Kiss tanyán a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület.
RészletekA Gyulai Color legyőzését követően a Mezőberényi KK csapatát is felülmúlta a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi kosárlabdacsapata az NB II. keleti csoportjának alsóházi rájátszásában.
RészletekLakiteleken vendégszerepelt április 11-én a Kiskunfélegyházi Vasutas SK focicsapata. Az esélyesebb hazaiak korán eldöntve a mérkőzést fölényes sikert arattak.
RészletekMatematikailag is bebiztosította az első helyét négy fordulóval a bajnokság vége előtt a Gyulai Amazonok leány labdarúgócsapata az U-19-es korosztály délkeleti csoportjában. A liga második legjobb együttese, az Astra HFC-Kiskunfélegyháza ezúttal sem tudta megszorítani az idényben százszázalékosan szereplő gyulai lányokat. A gyulaiak minden bajnoki mérkőzésüket meggyőző nagy fölénnyel nyerték meg és megérdemelten zsebelték be az aranyérmet. Az Astra HFC - Kiskunfélegyháza jó eséllyel a második helyen fejezi be a szezont.
RészletekA bajnoki hajrához közeledve fogadta hazai pályán a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola a Csákvári TC csapatát a felnőtt férfi asztalitenisz Extraliga 18. fordulójában. Az alsóházi rangadót nagy csatában a vendégek nyerték meg.
RészletekA második helyezett kalocsai Gézengúz UKC otthonába látogatott a P&P Kiskunfélegyházi HTK a felnőtt férfi megyei I. osztályú kézilabda-bajnokságban. Az esélyesebb hazaiak magabiztos sikert arattak.
RészletekA harmadik helyezett Solti FC otthonába látogatott a Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában, április 10-én. A mérkőzés pontosztozkodással zárult.
RészletekKoronavírusban meghalt Igaly Diána, a 2004-es olimpia bajnoka. 56 éves volt. A hírt Sinka László, a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára is megerősítette az Origónak.
RészletekNéhány nap leforgása alatt két alkalommal is pályára lépett a Tiszakécske VSE ellen az Astra HFC – Kiskunfélegyháza csapata az U-19-es korosztály délkeleti csoportjában. A lányok hozták a kötelezőt, mindkét találkozójukat magabiztosan megnyerték.
Részletek