Módosult a Bursa Hungarica pályázat beadási határideje

Módosult a Bursa Hungarica pályázat beadási határideje

2016. november 13. 13:30

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében meghosszabbították a 2017. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat beadási határidejét és az önkormányzati döntési határidőt.

Részletek
Sterilszobára gyűjtött a tanyaszínház

Sterilszobára gyűjtött a tanyaszínház

2016. november 8. 15:30

Még egy tűt sem lehetett leejteni Bugaci Tanyaszínház október végi jótékonysági előadásain. A társulat egymás után három este, három telt házas előadást tartott a helyi művelődési házban. Fellépéseiken egy bugacpusztaházi beteg kislány gyógykezelésére gyűjtöttek.

Részletek
Nem fogadta el a parlament az alaptörvény módosítását

Nem fogadta el a parlament az alaptörvény módosítását

2016. november 8. 12:20

Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Az előterjesztésre 131-en szavaztak igennel a szükséges 133 helyett.

Részletek
Állásajánlatok

Állásajánlatok

2016. november 8. 13:30

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. Az ajánlatokról további információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745.

Részletek
Előzzük meg a zseblopásokat!

Előzzük meg a zseblopásokat!

2016. november 9. 08:15

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai bűnmegelőzési munkájuk során rendszeresen ellátogatnak a helyi piacra, ahol a vásárlók és árusok figyelmét közvetlenül hívják fel értékeik védelmére.

Részletek
50 éves a Móraváros

50 éves a Móraváros

2016. november 11. 14:00

A megyei napilap 1966. november 25-i száma rövid cikkben tudósít a félegyházi városi tanács üléséről, melyen a Közelszőlő területén kialakuló új városrészt Móravárosnak nevezték el. Ekkor kapott nevet az itt létesítendő 16 utca is, amelyek virágok, fák neveit viselik. Csupa derűs, hangulatos elnevezés, örülhet neki az amúgy is népszerű szaktudomány, a növénytan, írta az egykori krónikás. Az épülő új kertváros Kiskunfélegyháza legszebb része lesz, ahol földszinti családi házak, négylakásos kétszintes épületek és több szintes bérházak kapnak majd helyet – záródik az újságcikk.

Részletek
A közvilágítás javítására, új parkolók építésére is számíthatnak a 3-as választókörzetben

A közvilágítás javítására, új parkolók építésére is számíthatnak a 3-as választókörzetben

2016. november 8. 07:30

A hármas számú választókörzet lakói jöttek össze november 7-én a Dózsa iskolában, hogy lakossági fórumon beszéljék meg a városrész mindennapjainak eredményeit, gondjait. Az összejövetelen Gyenes Attila önkormányzati képviselő szólt azokról a beruházásokról, amelyek a közelmúltban valósultak meg a körzetben, majd a jövő terveiről szólt, amelyek részletes kidolgozásához, megvalósításához kérte körzete lakóinak javaslatait és segítségét. A fórum résztvevőit Csányi József polgármester tájékoztatta a megvalósult városi fejlesztésekről, és a következő időszak tervezett beruházásairól.

Részletek
Adózás - 2017: A legfontosabb változások

Adózás - 2017: A legfontosabb változások

2016. november 8. 09:30

Bővülnek a megbízható adózói státusz feltételei, újraszabályozzák az adóhatósági kockázatelemzési eljárást, bővül a családi kedvezményre jogosultak köre, tovább ösztönzik az öngondoskodást. Az adózás rendjében tervezett úgynevezett támogató eljárás nemzetközi összehasonlításban is előremutató, és új perspektívát nyithat az adóhatóság és az adózók kapcsolatában – a legújabb adócsomag legfontosabb változásait a Deloitte adószakértői részletezik.

Részletek
Munkavédelem: Szigorú ellenőrzés várható

Munkavédelem: Szigorú ellenőrzés várható

2016. november 8. 10:10

Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-es ellenőrzési tervéből. A munka.hu-n közzétett terv szerint az ellenőrzésekben jövőre a munkavédelemi szabályokat kiemelten vizsgálják az építőiparban, a kereskedelemben és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásánál.

Részletek