![Eszter és Harriet Eszter és Harriet](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/197547.jpg)
Eszter és Harriet
Szép eredmény született a III. SZLSZ Döntőjén, a budapesti Nemzeti Lovardában.
RészletekSzép eredmény született a III. SZLSZ Döntőjén, a budapesti Nemzeti Lovardában.
RészletekAz 1990-es években sorra újultak meg a kiskunfélegyházi oktatási intézmények tornatermei. A Mezgé, vagyis a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára is felmerült egy új tornaterem építésének igénye. Budapest Főváros Levéltára egy erre vonatkozó, a Típustervező Intézet tervtárában fennmaradt tervet őriz.
RészletekA város csaknem 200 éves egészségügyi történetének, a több mint 70 éves kórháznak és a kórház születésénél bábáskodó főorvosoknak állít emléket az a márványoszlop, amelyet október 27-én avattak fel a városi kórház főbejáratánál.
RészletekÁrvácskákkal és krizantémokkal emlékezünk Mindenszentek ünnepén és Halottak napján. A kiskunfélegyházi piac és a Béke-tér is termelőkkel telt meg, akik koszorúkat, sírcsokrokat, vágott és cserepes virágokat kínálnak.
RészletekA „Láng van szívemben…” sorozat vendégeként Dalmay Árpád műfordítóval, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjával beszélgetett október 26-án a kárpátaljai Petőfi-kultusz ápolásáról dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja a városi könyvtárban.
RészletekEgész Kiskunfélegyháza Petőfi-lázban ég, hiszen kétszáz éve született a lánglelkű költő, a magyar szabadságharcosok pedig 175 évvel ezelőtt fogtak fegyvert a hazáért. Az egykori, sokak által nagyra tartott Petőfi Sándor Iskola falai között jelenleg működő Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola és Gimnázium közössége témahetet szervezett az emlékezés, tudatosítás jegyében, azért, hogy a szabadság eszméje megszülethessen a szívekben, s hogy eddzük akaratunkat, növekedjék vágyunk a szabad gondolatok felé és azok megvalósítására.
RészletekOktóber 26-án, csütörtökön tartotta soron következő ülését a képviselő-testület. A grémium ez alkalommal 17 napirendi pontban hozott határozatot.
RészletekRemekül szerepeltek a József Attila Sportiskolai Általános Iskola nyolcadikos diákjai az október 25-én, délután a Constantinum intézményben megrendezett idegennyelvi csapatversenyen.
Részletek