Kiskunfélegyháza lakosságát a második világháború után 20 szabad kifolyású artézi kút látta el ivóvízzel. Ezek azonban nem működtek kifogástalanul, gyakran szorultak karbantartásra, felújításra.
RészletekNe légy kocka! címmel tartottak interaktív programot a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az alapötletet a programhoz az adta, hogy a nyáriszünethez közeledve a gyerekek egyre fáradtabbak, kevésbé leköthetők, illetve nagyon sok időt töltenek különböző elektronikai eszközökkel.
RészletekEurópa-szerte több ezer diák dolgozik azon, hogy energia-hatékony járműveikkel új rekordot állítsanak fel az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. A megmérettetést, valamint kísérőprogramját, a Make the Future Live-ot ebben az évben július 1-je és 5-e között rendezik meg a Weybridge-i Mercedes-Benz Worldben, London külvárosában.
RészletekEgész nap megy a légkondi, a reggel berakott mosást este újra kell öblíteni és inkább egy nap többször mosogatunk, mint hogy beindítsuk a gépet? A megszokások miatt sokszor úgy terheljük a környezetünket, hogy észre sem vesszük, pedig egy kis tudatossággal nem csak a rezsiköltségünket, hanem a háztartásunk környezeti lábnyomát is csökkenthetjük. Az LG Magyarország a Környezetvédelmi világnap alkalmából összegyűjtötte a leghasznosabb zöld tippeket, amelyekkel könnyedén tehetünk a fenntartható jövőért.
RészletekA súlyos közlekedési balesetek tragikusságát tovább fokozza a bámészkodók érzéketlen magatartása. Erről mesélnek a halasi orvosigazgató helyszíni tapasztalatai.
RészletekJelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhány napos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot – mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak egy interjúban.
RészletekA nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.
Részletek