Alkoholt és cigarettát találtak a pénzügyőrök
Több mint 300 ezer forint értékű, ismeretlen eredetű alkoholt és adózatlan cigarettát találtak egy járműben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai.
RészletekTöbb mint 300 ezer forint értékű, ismeretlen eredetű alkoholt és adózatlan cigarettát találtak egy járműben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai.
RészletekIsmételten remekeltek a PG diákjai. 2019. február 23-án rendezték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjét Budapesten. A körzeti válogató megnyerését követően az országos versenyen is kiemelkedő eredményt értek el a 9. évfolyamos diákok szakgimnáziumi kategóriában. A Prefixumok nevet viselő csapat országos II. helyen végzett. A csapat tagjai: Brimo Milad, Koncz Gábor, Kürti Gergő, Varga Bertalan. Felkészítő pedagógusuk Huszka Tamás.
RészletekHatodik alkalommal rendezték meg március 2-án, Kiskunfélegyházán a jótékonysági Vőfély – Zenész Találkozót. A város egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért rendezvényén a mintegy hétszáz vendég szórakoztatásáról három zenekar és tizennyolc vőfély gondoskodott. A bált szervező Sarlós Boldogasszony Főplébánia az idei bevételből a közösségi ház tetőfelújítási munkálatait kívánja finanszírozni.
RészletekMárcius 2-án rendezte meg hagyományos disznótorát a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A tavalyi első rendezvény után idén még tágasabb környezetben, és még több érdeklődő számára tudtak a szervezők tartalmas szombat délelőtti programot nyújtani.
RészletekRovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekA városi zeneiskola egykori növendékei adtak koncertet március 2-án, szombaton az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A hangversenynek a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola díszterme adott otthont. Fellépett: Vereb Katalin oboán, Hegyesi Judit hegedűn, Földi Jácint trombitán, Keserű Péter és Palatinus Ferenc kürtön, Palotás Gábor ütőhangszereken és Szűcs Zoltán klarinéton. Zongorán közreműködött Sejben Ilona, Pusker Imre és Révész László.
RészletekA kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ adott otthont az immár hagyományosnak számító jogászbálnak, március 2-án, szombaton. A rendezvény a félegyházi báli szezon kiemelkedő eseménye. A vendégek között számos ügyvéd, ügyész, bíró foglalt helyet. A több mint száz résztvevő – kiskunfélegyházi és a szomszédos településeken dolgozó szakemberek – barátaik, családtagjaik körében, helyi vállalkozókkal közösen ünnepeltek. Az est sztárvendége az egykori Back II Black együttes frontembere, Bebe volt. A talpalávaló a szegedi Coco Bongó zenekart dicsérte.
RészletekEllátottjai és szakemberek jelölték dr. Reznyák Béla kiskunfélegyházi sebészt a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Jelöléséről a főorvos annyit mondott: – Örömteli érzés, hogy azok javasoltak a kitüntető díjra, akiket kezeltem, és a szakértő kollégák is megerősítették a jelölést. A sebész főorvos kitüntető díját március 16-áig lehet támogatni a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon. Fontos tudni, hogy az érvényes szavazathoz regisztrálni kell, és a visszaigazoló e-mailt érvényesíteni.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2019. 8. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekAmi még annál is súlyosabb gond, mint amilyennek önmagában hangzik, ugyanis ez az aranyos madár az egyik leghasznosabb biológiai fegyverünk a kártevő, illetve betegségeket terjesztő rovarok ellen.
Részletek