Négycsillagos bogárhotel a Százszorszép Óvodában

Négycsillagos bogárhotel a Százszorszép Óvodában

2018. október 10. 07:30

Támadt egy bogaras ötlete az óvoda gondnokának, Lantos Szabolcsnak és épített egy bogárhotelt az udvaron. A hotelben a rovarok igényeinek megfelelően fából, szalmából és téglából készült komfortos szobák fogadják a vendégeket. A hotelt az állatok világnapja alkalmából avatták fel, a gyerekek nagy örömére. Ovis hostessek fogadták az első vendéget is. Egy bodobácsot tereltek szívélyesen Boda-Nagy Ágnes óvónő segítségével szállodai szobájába. Ezen a napon az apróságok az állatkiállításon is sok érdekes élőlénnyel találkozhattak, többek között gabonasiklóval és óriáspókkal. Mi sem természetesebb, hogy erre az alkalomra a szülők is magukkal hozták a család kedvenc kutyusát. A gyerekek szeretettel kényeztettek és simogatták őket.

Részletek
Közmeghallgatás Félegyházán

Közmeghallgatás Félegyházán

2018. november 4. 07:30

Közmeghallgatást tart Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat képviselő-testülete november 8-án, csütörtökön 16 órakor a városháza dísztermében. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek.

Részletek
Nem mindennapi kihívást teljesítettek a félegyházi tűzoltók

Nem mindennapi kihívást teljesítettek a félegyházi tűzoltók

2018. október 7. 11:30

Az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők a IV. „PUMP&RUN” Országos Bajnokságra, hogy ismét meghódítsák a kecskeméti Vízmű-dombot és teszteljék teljesítőképességük határait. A résztvevőknek jól átgondoltan kellett megtervezniük a nem mindennapi feladatok végrehajtását. Mind a női, mind a férfi versenyzők igen felkészülten, edzetten és harcra készen érkeztek az október negyedikén, Kecskeméten tartott megméretésre.

Részletek
Üléseztek a megyei döntéshozók

Üléseztek a megyei döntéshozók

2018. október 6. 11:30

Az önkormányzatokról szóló törvény meghatározza a megyei önkormányzatok feladatait, amelyek a területfejlesztés, vidékfejlesztés, területrendezés, valamint a koordináció szempontjából kiemelten fontosak. A megyei közgyűlésen ezen területekhez tartozó és a települések életét befolyásoló döntések születnek közgyűlésről, közgyűlésre. Szeptember végén a két ülés közötti történések, a gazdálkodási és költségvetési beszámolók és módosítások mellett, számtalan fontos témában hoztak döntést a közgyűlés tagjai.

Részletek
Állásajánlatok

Állásajánlatok

2018. október 6. 07:30

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.

Részletek
Láthatatlan vacsora

Láthatatlan vacsora

2018. október 5. 07:30

Talán már mindenki próbálkozott sötétben, vagy csukott szemmel tájékozódni, s ha csak egy szobából kell is kijutni így, akkor is jó néhány bútor kerül bizonytalan lépéseink során az utunkba. A látássérültek számára azonban ez nem csak addig tart, amíg megtalálják a villanykapcsolót, hiszen nekik az életüket kell így leélni. Ha ezzel a szemlélettel nézzük a mindennapi rutinfeladatainkat, rádöbbenhetünk arra, hogy egy nem látó személy számára az öltözködés, az étkezés, vagy a közlekedés is milyen nehézségeket jelent. Ezekre a nehezített körülményekre hívták fel középiskolás diákok figyelmét, akik a közelmúltban Láthatatlan vacsora címmel a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szemléletformáló programjában vettek rész.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2018. október 4. 15:00

A Kiskunfélegyházán és környékén 2018. 38. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek