Sokan már általános iskolában kezdik

Sokan már általános iskolában kezdik

2018. szeptember 11. 07:30

A mai fiatalok több mint felének már 14 éves kora előtt önálló számítógépe volt, így manapság egy laptopvásárlással kiegészített iskolakezdés akár százezres költséget is jelenthet, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből*. Míg jegyzetelni a legtöbben – köztük a Bács-Kiskun megyeiek háromnegyede is – még mindig papírra szeretünk, felnőtt korunkra igazi „kütyühalmozókká” válunk. Ugyanakkor csak kevesen gondolják, hogy a rohamos digitalizáció miatt a jövőben kevesebb tanárra lesz szükség. Azzal viszont a magyarok egyharmada egyetértett, hogy felesleges volt az iskolában olyan tantárgyakat is tanulni, amik nem érdekelték a diákokat. Íme, az iskolakezdési digitalizáció és számítógép-körkép.

Részletek
Levelet küld a NAV a tartozásról, túlfizetésről

Levelet küld a NAV a tartozásról, túlfizetésről

2018. szeptember 10. 16:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. A kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Részletek
Megverték a boltosnőket Tiszaalpáron

Megverték a boltosnőket Tiszaalpáron

2018. szeptember 9. 17:00

Két bolti eladónőt vert meg egy vásárló Tiszaalpáron. Először még csak szidalmazta az alkalmazottakat, azután került sor a bántalmazásra. Kitörésének okát a nyomozóknak még nem sikerült kideríteni.

Részletek
Mintegy 60 csapat versengett a díjakért a libafesztivál főzőversenyén

Mintegy 60 csapat versengett a díjakért a libafesztivál főzőversenyén

2018. szeptember 9. 15:00

Minden eddiginél több, körülbelül 60 amatőr főzőcsapat indult a 20. Kiskunfélegyházi Libafesztivál főzőversenyén szeptember 8-án. A városháza mellett és a Korona utcában felállított tűzhelyeknél, bográcsoknál, sütőlapok körül mindenki azon igyekezett, hogy a legfinomabb levest, egytálételt, vagy sültet készítse el kedvenc szárnyasunk húsából. A produkciókat Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista értékelte. Mindketten ismerősök a libafesztiválokon, hiszen már több, mint tíz esztendeje zsűriznek. A díjkiosztáskor azonban elmondták, hogy ennyire nehéz dolguk még soha nem volt. A főzőközösségek fantáziája mindent felülmúlt, és csodálatos ízekkel találkoztak. De, mint minden versenyen, itt is döntést kellett hozni a helyezésekről. Sőt a zsűri feladata volt a legjobb Döbrögi, Lúdas Matyi és a legszebb szakácsnő kiválasztása is. A végső döntés három órás értékelés után született meg.

Részletek
Testvértelepülési megállapodást kötöttünk a városalapítóinkat kibocsátó Jászfényszaruval

Testvértelepülési megállapodást kötöttünk a városalapítóinkat kibocsátó Jászfényszaruval

2018. szeptember 9. 13:30

Testvértelepülési megállapodást írt alá szeptember 8-án Kiskunfélegyháza és Jászfényszaru polgármestere. A dokumentumot ünnepélyes keretek között a városháza előtt felállított nagyszínpadon írta alá Győriné dr. Czeglédi Márta és Csányi József. Az aláírási ceremónia előtt Mészáros Márta múzeumigazgató ismertette a két település közös múltját. Elmondta: közös történetünk 1743. március 24-én kezdődött, amikor gazdasági okokból írásban utasította térségünk akkori földesura - a Pesti Invalidus Ház képviseletében Podraczki György - a jászfényszarui családokat, hogy telepedjenek le a kiskunsági pusztákra és népesítsék be. Ez a telepítő levél ma Kiskunfélegyháza első dokumentuma. Az új honalapító jászfényszaruiak egy kicsi harangot kaptak útravalóul, ami a hitüket és az összetartozásukat jelképezte. Ezt a kisharangot - amely a Sarlós Boldogasszony Templom tulajdona - a mai napig őrzi városunk a Kiskun Múzeumban.

Részletek
Kihirdették a Virágos Félegyházáért Mozgalom díjazottjait

Kihirdették a Virágos Félegyházáért Mozgalom díjazottjait

2018. szeptember 10. 13:00

Kiskunfélegyházán 2008 óta tartják a Tavaszi Virágünnepet azzal a céllal, hogy a múlt értékeit megőrizzék, a jövő szép városát, környezetünket minél többen alakítsák, virágosítsák, szépítsék. A Tavaszi virágünnep keretében Kiskunfélegyháza önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen hirdette meg a VIII. Virágos Félegyházáért Mozgalmat, amelynek 2016-tól a jelszava: „Tegyük Virágosabbá Városunkat”. A mozgalom egyfajta vetélkedés is, amelyre idén 30-an jelentkeztek. Volt, aki virágos kiskertjét, előkertjét, balkonját, vagy gondozott zöldfelületét nevezte a „szépségversenyre, de akadt aki közterületének ápolására büszke. A pályázati helyszíneket négytagú bizottság látogatta végig, fotódokumentációt készítettek, majd döntöttek a sorrendről. Az eredményt szeptember 8-án, a 20. Kiskunfélegyházi Libafesztivál rendezvénysorozatának keretében hirdették ki.

Részletek
Körkérdés: Milyen ételt készít libából?

Körkérdés: Milyen ételt készít libából?

2018. szeptember 12. 13:00

Számos népszerű és különleges étel készíthető libából, aminek szinte minden része felhasználható. Akad, aki sütve, míg más főzve, levesben, pörköltnek szereti. A legnemesebb része a mája, de sokan kedvelik a zúzapörköltet, vagy éppen a liba ragulevest is. Az idei libafesztivál látogatóit a kedvenc libaételükről kérdeztük.

Részletek
Kezdetét vette a libafesztiváli forgatag

Kezdetét vette a libafesztiváli forgatag

2018. szeptember 7. 20:25

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivált szeptember 7-én, a városháza előtti színpadon. A Félegyháza és térsége egyik legfontosabb haszonállatának, a libának, tenyésztőiknek és feldolgozóiknak tiszteletére rendezett fesztivál résztvevőit elsőként dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte. Csányi József polgármester beszédében kiemelte, hogy a libafesztivál jelzi azt is, hogy agrárvállalkozóink minden időben – sokszor nehéz gazdasági környezetben is – stabilan támogatták a város fejlődését és ebben élenjáró az Integrál Zrt., amelynek köszönhető, hogy két évtizeden keresztül megrendezhették a libafesztivált. Simicskó István kormánybiztos is vendége volt a pénteki eseményeknek. A megnyitón elismerését fejezte ki a térség gazdáinak, az ágazatban dolgozó munkatársaknak kitartó, és nemzetgazdaságilag is fontos munkájáért. Lezsák Sándor országgyűlési képviselő a megnyitón adta át a Lúdas Matyi színjátszóverseny, valamint rajzpályázat résztvevőinek, illetve legjobbjainak az okleveleket, értékes ajándékokat. A rendezvény megálmodója, Darabos Andrea, a művelődési ház egykori igazgatója is szólt néhány keresetlen szót a kezdetekről, jó szórakozást kívánva mindenkinek a gazdag programokhoz.

Részletek
A libafesztivál első napján népművészeti kiállítás is nyílt

A libafesztivál első napján népművészeti kiállítás is nyílt

2018. szeptember 8. 12:00

A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület 35. jubileumi vándorkiállítása nyílt meg szeptember 7-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő egyesület népművészeinek, mestereinek kiemelkedő alkotásait mutatják be. A tárlat teljes keresztmetszet nyújt a mind térben, mind létszámban nagy a kiterjedésű szervezet alkotó tevékenységéről, húszféle mesterség művelői mutatkoznak be változatos, szép alkotásaikkal. A népművészeti kiállítást Szabó Károlyné, Kovács Klára, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke ajánlotta a megjelenteknek. A megnyitót Tarjányiné Manninger Lencsi népdalcsokorral tette színessé. A tárlat október 2-áig tekinthető meg a művelődési központ aulájában.

Részletek