2018. augusztus 20. 07:30
– Én magamban semmit sem tudtam volna tenni, vagy csak nagyon keveset, a város kosárlabda sportjáért. Kellettek hozzá olyan sportbarátok, akik nap mint nap körülvesznek, hozzák fiatalos ötleteiket és a legjobbakat közösen megvalósítjuk. Emellett kellenek olyan emberek is, akik fölkarolják a sportágat, az ötleteinket, és szponzorálják is azok megvalósítását. Fontos, hogy legyen olyan városvezetés is, amely teret ad törekvéseinknek. Szerencsére mindez együtt van Félegyházán. Ezért, illetve kosarasaink lelkes, sikeres szereplésének köszönhetően vehettem át az önkormányzat megtisztelő kitüntető díját „Kiskunfélegyháza Város Sportjáért”. Ez a kitüntetés minden félegyházi sportbarátot illet – fogalmazta meg az elismerés átvétele után Iványi Ferenc, a Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályának vezetője, a Kosárlabdázók Klubjának elnöke .
Részletek