Horváth Gábor 2014. augusztus 14. 09:45

Megoldódhat a csapadékvíz-elvezetés a Simonyi Óbester utcában

Képgaléria
Megoldódhat a csapadékvíz-elvezetés a Simonyi Óbester utcában
Közmunkások dolgoznak a Simonyi Óbester utcában. Mint azt Horváth Gábortól, a térség önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, jelentős csapadék esetén a körzetben több területen komoly problémákat okoz a víz elvezetése. A képviselő az elmúlt időszakban felmérte, és az önkormányzati hivatal dolgozójával végigjárta a kritikus pontokat, a megoldást keresve.

– Ilyen például a Rét utca, amely a Kossuthváros teljes csapadékvíz elvezetésének egyik átmenő területe. Ezen az utcán megy keresztül a Kőrösi úti víztározóhoz a csapadékvíz. Itt nagyobb esőzéskor az utca, és némely ház udvara is víz alá kerül. Mivel a szakember szerint ezt a jelenséget az okozza, hogy keskeny a vízelvezető csőrendszer – aminek a cseréje jelentős beruházással lenne csak megoldható – azt a javaslatot teszem, hogy a vízelvezető csatornákat kiszélesítve és mélyítve a víz elvezetése mellett a tározásra is alkalmassá kell tenni.

A másik gócpont a Simonyi Óbester utca, ahol a helyszíni szemle során is meggyőződtünk arról, hogy van olyan lakóház, amelynek az oldalát áztatja a nagy mennyiségben lehulló csapadékvíz. A szükséges munkálatokat közmunkások végzik el. Az árok kimélyítésével reményeink szerint megoldódik a Simonyi Óbester utcában a vízelvezetési probléma – mondta el a képviselő.

T. T.

Fotók:

Közmunkások mélyítik az árkot a Simonyi Óbester utcában

Eső a Rét utcában

 

Kövessen minket a Facebookon is!