Mezőgazdaság 2023. augusztus 15. 16:00

A legtöbb helyen befejeződött az aratás

A legtöbb helyen befejeződött az aratás
Hazánkban a legtöbb helyen gyakorlatilag befejeződött az aratás, az ország kenyere a kihívások ellenére idén is biztosított – tudatta Nagy István agrárminiszter az MTI-vel közleményben.

Borítókép: AM Sajtóiroda

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus elején lehullott jelentős mennyiségű csapadék megnehezítette és megakasztotta a betakarítási munkákat. A még le nem aratott gabonák sok helyen megdőltek. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt országosan még valamivel több, mint 30 ezer hektár őszi búza vár betakarításra, de ebből lehet, hogy egy jelentős rész már nem fog érdemben hasznot termelni a gazdálkodónak – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, az őszi árpa aratása már az elmúlt hetekben befejeződött. Az országos termésátlag 5,5 tonna hektáronként, ami elmarad a várakozásoktól. A búza betakarítása is csaknem befejeződött, aratásának készültsége eléri a 96 százalékot, és 5,6 tonna körüli hektáronkénti termésátlagot mutat. Hangsúlyozta, a tavaszi árpa betakarítása is gyakorlatilag végéhez ért, 4,4 tonna hektáronkénti termésátlaggal. A tritikálé 96 százaléka be lett takarítva 4,7 tonna hektáronkénti átlaggal. A rozs betakarítása pedig 98 százalékos, 3,3 tonna hektáronkénti termésátlaggal – sorolta a miniszter. A nyári aratású kultúrák vetésterülete nőtt, többek között a termésbiztonság, a kisebb költségigény, valamint az ukrán gabona okozta piaci bizonytalanságok miatt a kukorica rovására.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az idei nyáron a gabona és olajosnövények felvásárlási árának rendkívül alacsony szintje okoz kihívásokat. A hazai felvásárlási tarifák és az irányadó párizsi árutőzsdei gabonajegyzési árak között óriásira nőtt a különbség. Az orosz-ukrán háború, az Ukrajnának nyújtott teljes vámmentesség, a fekete-tengeri kikötők blokádja miatti szállítási lehetőségek folyamatos változása rendkívüli módon felbolygatta a világ gabonapiacát.

Nagy István a nyári aratás kapcsán köszönetet mondott a gazdák szorgalmáért és kitartásáért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira. A biztonságos élelmiszer-ellátás nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is – áll a közleményben.

A magyar mezőgazdaság több mint 20 millió ember ellátására képes, így jó érzés azt látni, hogy az ágazat szereplőire minden körülmények között a koronavírus-járvány idején vagy éppen az orosz-ukrán háború alatt is mindig lehet számítani – húzta alá az agrártárca vezetője. 
                

Kövessen minket a Facebookon is!