![Pillanatképek az augusztus 20-i programból Pillanatképek az augusztus 20-i programból](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/120999.jpg)
Pillanatképek az augusztus 20-i programból
Az augusztus 20-i, államalapításunk ünnepének hivatalos ceremóniája után könnyed programokkal folytatódott és zárult a Félegyházi Napok rendezvénysorozata.
RészletekAz augusztus 20-i, államalapításunk ünnepének hivatalos ceremóniája után könnyed programokkal folytatódott és zárult a Félegyházi Napok rendezvénysorozata.
RészletekAugusztus 19-én rögtönzött open versenyen indultak a félegyházi dartsosok Kecskeméten, a II. Bojler kupán. Horváth Zsolt, Pecz István és Tóth Róbert ragadott nyilat.
RészletekA kiskunfélegyháziak a Szent István Templom előtti téren emlékeztek meg az államalapításról augusztus 20-án. Ünnepi beszédet Csányi József polgármester mondott. Ezt követően megkoszorúzták Szent István királyunk szobrát. A megemlékezés utáni szentmise főcelebránsa dr. Pintér Gábor érsekatya volt, aki az új kenyeret is megszentelte. A megszentelt kenyeret elegáns menettel, a gazdaköri lovasok és fogatosok kíséretében vitték a városháza elé, ahol Balla László alpolgármester köszöntötte az ünneplőket. A kenyeret a város vezetői szelték fel, és osztották szét a gazdaköriek közreműködésével.
RészletekKenyérszentelő ünnepséget tartottak Haleszban és Selymesben. A két külterületi városrészben hagyomány, hogy minden évben államalapításunkhoz közeledve ünnepi műsor keretében szentelik fel az új kenyeret. Az augusztus 19-ei ünnepen Csányi József polgármester és Molnár Tiborné Margitka, a Selymesért Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, az új kenyeret Hajagos Gyula atya szentelte meg. A műsorban közreműködtek: Kiss Ákos Jenő (ének), a Kiskunfélegyházi Hagyományőrző Énekkar és Együd Balázs és Barátai.
RészletekRitkán találkozhatunk ennyi bajuszos férfival Félegyháza utcáin, mint amennyit augusztus 18-án láthattunk sétálni, büszkén viselve arcuk ékét. Nem véletlen volt a sokadalom, hiszen ekkor rendezték meg a XI. Kunsági Bajuszfesztivált. A bajuszos seregletet, a közönséget és a szervezőket Csányi József polgármester köszöntötte a sportcsarnok melletti színpadon. Szilágyi Péter, a Magyar Bajusztársaság elnöke és Gulyás László főszervező szintén szóltak néhány kedves szót a megjelentekhez.
Részletek“Urunk, Szent István király, a múlt, a jelen, jövő ismerője” – írja Szabó Magda Szent Istvánról. Államalapító Szent István király napja, az egyik legrégibb magyar ünnepünk.
RészletekAz államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott megemlékezéseken újabb Bács-Kiskun megyei kiválóságok munkáját ismerték el.
RészletekAz Astra HFC kiskunfélegyházi alközpontjában 7 éve működik az utánpótlás-képzés, aminek a vezetését eddig Síber Rita és Síber Mátyás látta el. A Síber családból Glória és Szófia a pályán is szép sikereket értek el az Astra színeiben. 2018-ban ezüstérmet szereztek az U15-ös országos futsal bajnokságban, azt követően pedig a kiemelt U16-os csapat húzóemberei voltak. Az alközpont vezetését 2019 nyarától Abonyi Péter vette át, aki az U7-es korosztálytól kezdve az U19-ig bezárólag várja a tehetségeket a csapatokba. Segítője Bali Cintia lesz, aki a Bozsik-program irányítása mellett az alsóbb korosztályokat is koordinálja.
RészletekGumiborítású kézilabdapályát adtak át Tiszaalpáron. A megyei I. osztályban játszó férficsapatnak eddig nem volt megfelelő hazai pályája. A nemzetiszínű szalagot a 208-szeres válogatott, 208 centiméteres Nagy László, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes magyar kézilabdázó vágta át. Fotók: Szentirmay Tamás és Víglási Krisztina
RészletekAugusztus 19-én lenne hetvenöt éves Knézy Jenő újságíró, sportriporter.
Részletek