U 12: véget ért a gyerekek bajnoksága

U 12: véget ért a gyerekek bajnoksága

2018. április 15. 19:25

A szezon utolsó gyermek fordulóját játszottuk. A csoport elosztások úgy alakultak, hogy végig egy körben mozogtunk, nagyjából azonos csapatokkal mérkőztünk meg. Ennek azonban előnye is van, a pályán látottak mellett, számszerűen is követhető a gyermekek fejlődése. Az első mérkőzéseinket a bajnokságban éppen ez ellen a két csapat ellen játszottuk, akkor sikertelenül. Az utolsó fordulóban, április 14-én, szombaton, Kecskeméten a Hernád ellen magabiztosan nyertünk, a Pityke Lány csapatával pedig egyenrangú félként küzdöttünk. A fiúk nagy kedvvel, egymásra figyelve és egymást segítve játszottak. 

Részletek
Fórumra várták körzetük lakóit az új tanyagondnokok

Fórumra várták körzetük lakóit az új tanyagondnokok

2018. április 16. 07:30

Két új körzettel bővült az elmúlt évben a tanyagondnoki szolgálat. Az új tanyagondnokok, Boda Jánosné és Pintér Jenő április12-én fórumra hívta mindazokat, akik igénybe vették a szolgálat ellátását, vagy a későbbiekben szeretnék, hogy a tanyagondnokok segítsék mindennapjaikat. Az aranyhegyi közösségi teremben, illetve a Selymesért Egyesület székházában szép számmal gyűltek egybe az érdeklődők. Sok kérdés, kérés felmerült az összejöveteleken, ezek megválaszolásában a tanyagondnokoknak segítségére voltak a körzetek önkormányzati képviselői, Horváth Gábor és Ván Jenő is.

Részletek
Alapos verést kapott az éllovas - videóval

Alapos verést kapott az éllovas - videóval

2018. április 15. 17:40

Magabiztos játékkal kiütötte a bajnoki listavezetőt a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata az NB II férfi felnőtt dél-keleti csoportjának szuperrangadóján, április 14-én. A KHTK nem hagyott esélyt a Mezőtúri AFC-nek, végig vezetve 29-19-re nyert, amivel visszavágott az őszi egygólos vereségért. A győzelem a bajnoki hajrát tekintve fokozott jelentőséggel bír, a KHTK megerősítette második pozícióját és három pontra megközelítette a listavezető Mezőtúrt a tabellán.

Részletek
Könnyed félegyházi győzelem

Könnyed félegyházi győzelem

2018. április 15. 10:00

Kiütéses, fölényes győzelmet aratott hazai környezetben a Kiskunfélegyházi HTK II. a Tiszaalpári SE ellen a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 23. fordulójában. A tavasszal rapszodikusan teljesítő félegyházi együttes ezúttal nem hagyott esélyt ellenfelének, a játék képe alapján ilyen arányban is megérdemelten, 5-0-ra nyert. Győzelmével a KHTK II. visszaelőzte a Pálmonostorát, így a negyedik pozícióból várja a folytatást.

Részletek
Egyre közelebb az éllovas

Egyre közelebb az éllovas

2018. április 15. 09:00

Hatodik mérkőzését is megnyerte zsinórban a Kiskunfélegyházi Vasutas SK a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában. A tavasszal hibátlan együttes ezúttal a Fülöpjakabi SE-t ütötte ki 5-1-re. A gólok sorát Seres János nyitotta a 3. percben, majd Makai Zoltán a 25. minutumban kettőre növelte a különbséget. Ezt követően a fülöpjakabiak ugyan szépítettek, de a második játékrészben már csak félegyházi találatok születtek. Előbb Makai Zoltán, majd a hajrában csereként beálló Fütyü Illés, illetve Kürtösi Zoltán is gólt szerzett, fölényessé téve a győzelmet. Mindeközben a bajnoki éllovas Ladánybenei LC csupán döntetlent játszott Bugacon, így a második helyezett Vasutas hátránya egy pontra csökkent a tabellán.

Részletek
Ismét mosolyt hoztak a kutyák a TESCO-ba

Ismét mosolyt hoztak a kutyák a TESCO-ba

2018. április 17. 09:30

Április 14-én, szombaton ismét a félegyházi TESCO-ban vendégeskedtek a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány tagjai, rengeteg mosolyt csalva a látogatók arcára. Az áruház 2017-es Ön választ, mi segítünk! pályázatának nyerteseként a pályázati projekt utolsó elemeként kutyás élményprogramra várták az érdeklődőket, közöttük mindazokat, akik korábban szavazatukkal támogatták az alapítványt.

Részletek
Döntőbe jutott az Astra - videóval

Döntőbe jutott az Astra - videóval

2018. április 15. 16:00

Kettős győzelemmel bekerült a női futsal NB I. döntőjébe az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls. A Szekszárdon elért sikert követően az együttes a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban harcolta ki a finálét. Az első mérkőzéshez hasonlóan a párharc második találkozója is bővelkedett izgalmakban. Előbb vezetett, majd hátrányba került az Astra, a végén azonban sikerült a fordítás, a csapat 3-2-re győzött. A három megnyert mérkőzésig tartó döntőben az Astra a Tolna-Hajdúböszörményi TE párharc továbbjutójával találkozik.

Részletek
Nőkről és férfiakról a költészet napján

Nőkről és férfiakról a költészet napján

2018. április 15. 07:30

A költészet napja alkalmából Kiskunfélegyházán vendégeskedett Szabó T. Anna József Attila-díjas költő és Lackfi János író, költő, műfordító – és ahogyan ő bemutatkozásakor fogalmazott: tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász. A költők az általános iskolásoknak tartottak rendhagyó irodalomórát a művelődési központban, beszámolva a fiataloknak a költői trükkökről, nagy klasszikusokról és kortárs költőkről. Az iskolai előadásokat követően délután a felnőtteket is megszólították, amikor a ”Verslavina" köteten keresztül a férfi-női lét szépségeibe és gyötrelmeibe vezették be hallgatóságukat, sok-sok humorral.

Részletek
A félegyházi tollforgatók támogatója az irodalmi alapítvány

A félegyházi tollforgatók támogatója az irodalmi alapítvány

2018. április 16. 11:30

A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítványt Apró Ferenc alapította 1996-ban, aki irodalomkedvelőként, költőként és íróként támogatni kívánta a város és térség tehetséges, feltörekvő tollforgatóit egy pályázattal. Igyekezve ezzel írásaik megismertetésére, közzétételére. Az alapítvány a költészet napján a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartotta az idei pályázat díjkiosztó ünnepségét.

Részletek
Bagolyröptetés a Platán iskolában

Bagolyröptetés a Platán iskolában

2018. április 14. 15:30

A Platán iskolába látogatott a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke Kiss Balázs, aki egy fülesbaglyot és egy egerészölyv párt hozott magával a diákok nagy örömére. A civil szervezet célja, hogy összhangot teremtsen a társadalmi és természeti értékek között. A gyerekek hatalmas élménnyel gazdagodtak. Lehetőség nyílott arra, hogy aki szerette volna, annak a kezére ült a bagoly és megsimogathatta. Szenzációs sikere volt a röptetésnek, különösen, amikor az önként jelentkező kisdiákok lefeküdtek egymás mellé sorba és felettük pár centivel repült el a bagoly a „gazdája” kezére, ahol finom falatok várták. A tanári kar tagjai közül is kedvet kaptak néhányan, hogy kipróbálják a különleges élményt, így ők is lefeküdtek és várták, hogy elrepüljön felettük a bagoly.

Részletek