Vereség a rájátszásban

Vereség a rájátszásban

2018. április 23. 09:00

A 9. helyen fejezte be a megyei felnőtt férfi kézilabda bajnokság alapszakaszát a Félegyházi Kézilabda SC, így a 10. pozíciót elérő D-V SE Csávollyal került össze a helyosztók során. A párharcnak pozitív előjelekkel vághatott neki a Félegyházi KSC, hiszen az alapszakaszban mindkétszer legyőzte a Csávolyt. A rájátszás első mérkőzése ennek ellenére a Csávolynak sikerült jobban, 14-13-as félidőt követően 30-25-re nyert. A visszavágót május 5-én, szombaton 14 órától a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban rendezik meg.

Részletek
Hajrában nyert a KHTK II.

Hajrában nyert a KHTK II.

2018. április 22. 20:25

Az őszi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 4-1-re legyőzte a Nyárlőrinci LSC-t a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 24. fordulójában, április 22-én. A dobogóra hajtó félegyházi csapatban Lénárt Máté jubilált, 300. hivatalos mérkőzésén csereként lépett pályára. A találkozón Szabó Tamás góljával az első félidő hajrájában előnybe került a KHTK II., amit a 64. percben a hazai együttes kiegyenlített. Egészen a hajráig nem változott az állás, ekkor hét perc leforgása alatt Valkovics Gábor, Polgár Szabolcs, valamint Szabó Tamás is betalált, eldöntve a három pont sorsát. A félegyházi csapat 43 ponttal továbbra is holtversenyben harmadik a tabellán.

Részletek
Váratlan vereség Kondoroson

Váratlan vereség Kondoroson

2018. április 22. 20:00

Ötmeccses győzelmi sorozata szakadt meg Kondoroson a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapatának április 22-én az NB II dél-keleti csoportjának 19. fordulójában. A bajnoki hajrához közeledve mindkét együttes kedvező előjelekkel várta az összecsapást, a kondorosiak legutóbb a negyedik helyezett Békéscsaba DKSE otthonában nyertek, míg a KHTK a listavezető Mezőtúrt ütötte ki hazai környezetben. Ősszel fölényes, 39-25-ös KHTK győzelem született. A középmezőnyhöz tartozó Kondorosnak most sikerült a visszavágás, 17-17-es félidőt követően 30-28-ra nyert. A félegyházi csapat győzelmi szériája ugyan megszakadt, de három fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is második. Előnye kettő pont a Túrkevével ikszelő Kunszentmárton előtt.

Részletek
Kiszakadt a gólzsák

Kiszakadt a gólzsák

2018. április 23. 12:35

Kiütéses, 8-0-ás sikert aratott hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokság 22. fordulójában. A KHTK hatmeccses győzelmi szériája legutóbb Kalocsán megszakadt, most sikerült a javítás. A vendég Akasztó FC rossz formában, hat nyeretlen találkozóval a háta mögött nem tanúsított nagy ellenállást. A hajrára összeeső, elfáradó és tíz emberrel fogyatkozó vendégcsapat nagy zakóba futott bele Kiskunfélegyházán.

Részletek
Elkezdődött a szúnyogirtás

Elkezdődött a szúnyogirtás

2018. április 23. 15:30

Idén a tavalyinál másfél hónappal korábban, április 23-án kezdődött az országos szúnyogirtási program. A vérszívók ellen a tenyészőhelyeken lépnek fel egy környezetbarát, úgynevezett biológiai eljárással.

Részletek
Nagy sikert hozott a Félegyházi Küzdősport Gála - videóval

Nagy sikert hozott a Félegyházi Küzdősport Gála - videóval

2018. május 4. 18:00

Az előzetes várakozásokat is felülmúlta a hagyományteremtő célzattal első alkalommal megrendezett Félegyházi Küzdősport Gála. A színes és sokrétű programok között többek között thai box, MMA, K-1, ökölvívás és karatebemutató is helyet kapott. Az eseményt a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Egyesület vezetője, Nagy Krisztián és Simon Zoltán sportszervező közösen valósította meg. A teltházas versenyen izgalmas mérkőzéseket és kiütéseket is láthatott a nagyérdemű.

Részletek
Félegyházi sikerek az országos mezei futóversenyen - eredményekkel frissítve!

Félegyházi sikerek az országos mezei futóversenyen - eredményekkel frissítve!

2018. május 7. 18:00

Gödöllőn rendezték meg április 17-én az atlétikai mezei futás diákolimpiai országos döntőjét, amelyen a legjobb iskolás hosszútávfutók gyűltek össze. A versenyen a II., III. IV., V., és a VI. korcsoport tagjai teljesítették az előírt távolságokat. A nap végén egyéni és csapatgyőzteseket hirdettek, akik a legfényesebb érmen túl megszerezték a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A fiú IV. korcsoportban két félegyházi diák is bejutott a legjobbak közé.

Részletek
Megkezdődött a kétnapos Adrenalin Kupa Bugacon

Megkezdődött a kétnapos Adrenalin Kupa Bugacon

2018. április 21. 22:15

Április 21-én megkezdődött a kétnapos Adrenalin Kupa Bugacon, amely a Nyílt Terep-rallye Országos Bajnokság I. futama, valamint a CEZ bajnokság III. futama. Az első versenynapon két 102 kilométeres távot tettek meg a versenyzők, s a mezőnyben a Dakart megjárt pilóták mellett amatőrök is versenybe szálltak.

Részletek