Húsvéti locsolóbál

Húsvéti locsolóbál

2018. március 16. 07:30

Április 1-jén, vasárnap 19 órától rendezik meg a Lakitelek Népfőiskolán a Húsvéti locsolóbálat. A népfőiskola lakodalmas házában négyfogásos, svédasztalos vacsorával, büfével, valamint élőzenés mulatsággal várják a vendégeket. A zenét Belicza András és barátai szolgáltaják. Jegyár: 7 ezer forint. További információ kérhető a csingerandrea@nepfolakitelek. hu e-mail címen, vagy a 06-30-487-8940-es telefonszámon.

Részletek
Kötelességünk úgy élni, hogy méltók legyünk a szabadságra

Kötelességünk úgy élni, hogy méltók legyünk a szabadságra

2018. március 15. 17:00

Petőfi Sándor szobránál állva, emlékezzünk a 170 évvel ezelőtti eseményekre. Mi már örökségbe kaptuk a szabadságot azoktól, akik vérükkel, életükkel fizettek ezért. Mérhetetlen hálával tartozunk nekik, és kötelességünk úgy élni, hogy méltók lehessünk a tőlük kapott szabadságra, hogy ne legyen hiábavaló szent áldozatuk. Ezekkel a mondatokkal köszöntötte Csányi József polgármester március 15-én, a forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére összegyűlteket a Petőfi-téren. Az ünnepségen Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet. A tisztelgés koszorúinak elhelyezése után a sárospataki 8kor Színház „Zúg március” címmel tartott előadást.

Részletek
Bem tábornok koszorúzásával kezdődtek a megemlékezések Félegyházán

Bem tábornok koszorúzásával kezdődtek a megemlékezések Félegyházán

2018. március 15. 15:30

– Szerte a világban március 15-én kokárdát tűz a magyar a szíve fölé, a hősök iránti tiszteletből, akik kivívták a nemzet tiszteletét, és beírták nevüket a magyar történelembe. Nemzeti ünnepünk lényege benne foglaltatik nevében. Az teszi ünneppé, hogy kivétel nélkül minden magyar magáénak vallhatja, bárhol is él a világon. Március 15-e a legegyértelműbb nemzeti ünnepünk, mert történelmi mondanivalóját nem tudták semmilyen ideológiai szempontok megváltoztatni, bemocskolni – mondta ünnepi beszédében Bárdos Lajos nyugállományú ezredes, amikor a félegyházi megemlékezések nyitányaként a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, a város vezetése, civil szervezetek és pártok koszorúkkal emlékeztek Bem apó szobránál a forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján.

Részletek
Villanyoszlopot döntött ki egy autó Félegyházán

Villanyoszlopot döntött ki egy autó Félegyházán

2018. március 14. 22:55

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó és kidöntötte azt Kiskunfélegyházán, a Szentesi úton. Az első hírek szerint senki sem sérült meg a balesetben, amely miatt lezárták az érintett útszakaszt. A műszaki mentés céljából a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre. Jelenleg nincs áram a környéken.

Részletek
Kortárs képzőművészek vallanak Petőfiről a művelődési központ tárlatán

Kortárs képzőművészek vallanak Petőfiről a művelődési központ tárlatán

2018. március 18. 13:30

A Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum már 35 éve hirdeti meg Petőfi Sándor művészetéhez kapcsolódóan képzőművészeti pályázatát. Ezekből a művekből jött létre az a gyűjtemény, amely a szakmai zsűri által javasoltan került a múzeum tulajdonába. A Móra Ferenc Művelődési Központban március 14-én nyílt kiállítás a kortárs művészek válogatott alkotásaiból. A tárlatot Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész nyitotta meg.

Részletek
Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán

Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán

2018. március 15. 12:30

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban, március 13-án.

Részletek
Egy polihisztor hadvezér

Egy polihisztor hadvezér

2018. március 15. 09:30

Egy igazán érdekes előadáson ismerkedhettek meg az érdeklődők Görgei Artúr szerepével az 1848-49-es szabadságharcban. Az előadás apropója – amelyet dr. Hermann Róbert történész, egyetemi tanár tartott két nappal az ünnep előtt a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban – történelmünk kiemelkedő eseményének közelgő évfordulója volt. Az eseményen sok más érdekesség mellett megtudtuk azt is, hogy Görgei nem csak a szabadságharc oszlopos tagja volt, hanem külföldön is jegyzett kémikus. A ma is széles körben alkalmazott kókuszdió olajának zsírsavairól végzett kutatásokat.

Részletek
Ketten kaptak állami kitüntetést Bács-Kiskunban

Ketten kaptak állami kitüntetést Bács-Kiskunban

2018. március 15. 11:30

József Attila-díjban részesült Lezsák Sándor költő, drámaíró, kultúraszervező, a Magyar Országgyűlés alelnöke kiemelkedő irodalmi, költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként. Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át Dobozi Eszter József Attila-díjas író, költő, szerkesztő a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként. Az elismeréseket nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a Pesti Vigadóban, március 13-án.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2018. március 14. 15:00

A Kiskunfélegyházán és környékén 2018. 9. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Feloldják a látogatási tilalmat a félegyházi kórházban

Feloldják a látogatási tilalmat a félegyházi kórházban

2018. március 14. 15:30

Március 15-én, csütörtökön feloldják az influenza miatt február 15-én elrendelt látogatási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházi telephelyén. A tájékoztatás szerint a megyében az influenzás megbetegedések száma csökken, ezért döntött a tilalom feloldásáról dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója.

Részletek