Diákok versengtek az V. Constantinum Kupán

Diákok versengtek az V. Constantinum Kupán

2018. március 10. 16:00

Hagyományteremtő célzattal, immár ötödik alkalommal rendezték meg a Constantinum Kupát a felső tagozatos általános iskolások részére március 7-én az intézmény sportcentrumában. A félegyházi diákok ezúttal három versenyszámban mérték össze tudásukat. A rendezvény sztárvendége, Kürtösi Zsolt olimpikon 7 próbázó, 10 próbázó volt, akivel személyesen találkozhattak a gyerekek és autógrammot is kérhettek tőle.

Részletek
Internetes szavazással is segíthetjük a sebész főorvos elismerését

Internetes szavazással is segíthetjük a sebész főorvos elismerését

2018. március 9. 13:00

Ellátottjai jelölték dr. Reznyák Béla kiskunfélegyházi sebészt, a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Jelöléséről a főorvos annyit mondott: - Nagyon meglepődtem, ugyanakkor örömteli érzés is volt, éppen azért, mert olyanok javasoltak a kitüntető díjra, akiket kezeltem. A sebész főorvos kitüntető díját március 31-éig lehet támogatni a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon.

Részletek
Kollár László, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje

Kollár László, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje

2018. március 8. 17:30

Kollár László a Jobbik 4. számú választókerületének képviselőjelöltje három gyermekes családapa, feleségével – akit sokan ismerhetnek a helyi takarékszövetkezeti fiókból – huszonhét éve él házasságban. 1985-ben végzett a PG-ben, 15 éve munka- és tűzvédelmi tanácsadóként több környékbeli vállalkozásnak, intézménynek nyújt szolgáltatást. 2008-ban részt vett a Jobbik helyi szervezetének megalakításában, 2010 óta képviselő. A Jobbik országgyűlési választásra vonatkozó elképzeléseit lapunkkal is megosztja.

Részletek
Egy igazi félegyházi lokálpatriótáról emlékeztek meg

Egy igazi félegyházi lokálpatriótáról emlékeztek meg

2018. március 8. 17:00

10 éve, 2008. március 8-án hunyt el Héjjas István, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alapítója, örökös elnökhelyettese. Az egyesület tagjai a Felsőtemetőben koszorúzással és mécsesek gyújtásával emlékeztek meg a város közéletének egyik legismertebb alakjának munkásságáról, aki még utolsó éveiben is fiatalos lendülettel szervezője volt különböző rendezvényeknek, dolgozott a városért.

Részletek
Regionális szinten is kuriózum lesz Félegyháza megújuló városmagja

Regionális szinten is kuriózum lesz Félegyháza megújuló városmagja

2018. március 8. 09:30

Számos alkalommal foglalkoztunk már a Félegyházi Közlöny hasábjain a Zöld város projekttel, többször írtunk az Európai Uniós forrásból megvalósuló fejlesztés részleteiről is. A mintegy 2 milliárd forint összértékű beruházás azonban olyan meghatározó jelentőségű Félegyháza jövője szempontjából, és oly mértékben hatást gyakorol a leendő városképre, hogy úgy érezzük: minden információ, apró részlet fontos és közérdeklődésre tarthat számot a témában. Most induló sorozatunkban ennek összefoglalására teszünk kísérletet Nemcsok Márton projektfelelős, a tervezést végző, Az Év Tájépítésze 2017 szavazáson közönségdíjas Pagony Táj- és Kertépítész Iroda félegyházi származású tájépítésze segítségével, aki szerint a végeredmény regionális szinten is kuriózumszámba menő városmaggal ajándékozza meg Kiskunfélegyházát. A teljes beruházásból ezúttal a Kossuth utcát érintő fejlesztéseket emeljük ki, különös tekintettel a platánsor megmentésére irányuló törekvéseket.

Részletek
"Az az álmom, hogy a fiatalok hazajöjjenek"

"Az az álmom, hogy a fiatalok hazajöjjenek"

2018. március 8. 07:30

Gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés, munkanélküliség visszaszorítása, meglévő vállalkozások támogatása, újak Félegyházára vonzása. Ezek voltak a sarokpontjai Csányi József polgármesteri programjának, amikor a nevével fémjelzett városvezetés 2014. októberében Munkára Félegyháza! szlogennel átfogó tervet indított el a város gazdasági potenciáljának megerősítésére. Akkor azt tűzték célul, hogy öt év alatt 500 új munkahely létesüljön a térségben, ami alig három év alatt teljesült is. Egyebek mellett ennek hátteréről beszélgettünk a polgármesterrel.

Részletek
A vándorsólyomról a Madárbarát klubban

A vándorsólyomról a Madárbarát klubban

2018. március 8. 15:30

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Madárbarát klubfoglalkozást szervez március 10-én, szombaton 10 órától a rendezvényteremben A legek és az egek ura, a vándorsólyom az év madara 2018-ban címmel. Szeretettel várják a madárbarát óvodákból (Kossuthvárosi Óvoda, Móravárosi Óvoda) valamint iskolákból (Kossut Lajos Szakközépiskola, Platán utcai Általános Iskola) a madár- és természetszerető gyerekeket és nevelőiket.

Részletek
Később lesz a vásár

Később lesz a vásár

2018. március 7. 16:30

A Kiskunfélegyházi Piac- és vásárfelügyelet tájékoztatja a város lakosságát, hogy elmarad a március 11-i kiskunfélegyházi vásár a kialakult belvízhelyzet miatt. Az eseményt március 25-én, vasárnap tartják meg.

Részletek
Hamarosan leáll a Google Drive régi kliense

Hamarosan leáll a Google Drive régi kliense

2018. március 8. 11:30

Nemsokára teljesen elavulttá válik a Google Drive régi kliense. A kliensprogram friss verziója már tavaly szeptember óta elérhető, a Google pedig felhívta rá a figyelmet, hogy hamarosan már csak ezzel lehet majd a fájljainkat szinkronizálni. Ennek el is jött az ideje, ugyanis március 12-étől a régi változatot nem lehet többé használni.

Részletek