Még egy hónapig kérhető a postázás

Még egy hónapig kérhető a postázás

2018. február 26. 11:30

Akinek nincsen ügyfélkapu-regisztrációja és tavaly egyéni vállalkozó sem volt, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tenni, mint adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet eljuttatni a NAV-hoz március 19-éig.

Részletek
Jön a hullám

Jön a hullám

2018. március 22. 16:30

Dennis Gansel 2008-ban készült német drámája lesz terítéken a Móra Ferenc Művelődési Központ filmklubjában. A hullám című filmet március 23-án, pénteken 19 órától vetítik. Az előadás ingyenes.

Részletek
Hét érv a multisport mellett

Hét érv a multisport mellett

2018. február 28. 09:30

Minden szülő vágya, hogy mind testileg, mind lelkileg egészséges, fitt felnőtt váljon gyermekéből. Ennek a folyamatnak fontos eleme a testmozgás megszerettetése a fiatalokkal. Számos kihívást rejt azonban a megfelelő mozgásforma kiválasztása.

Részletek
Sikeres főpróba a Final Four előtt

Sikeres főpróba a Final Four előtt

2018. február 24. 17:10

A Gyulai Amazonokkal csapott össze a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét megelőzően az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a futsal NB I. alapszakaszának 18. fordulójában. Az Astra győzelemmel hangolt a Final Fourra, küzdelmes mérkőzésen 4-2-re legyőzte a gyulaiakat, amivel bejutott a felsőházi rájátszásba.

Részletek
Előadások, kiállítások - 30 éves a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület

Előadások, kiállítások - 30 éves a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület

2018. február 25. 11:30

A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jeles esemény alkalmából az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy egy rendezvénysorozat keretében mutatja be a különböző területeken tevékenykedő alkotó tagjait és munkásságukat. A sorozat nyitó előadására február 22-én került sor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ez alkalomból Bánkiné dr. Molnár Erzsébet levéltáros, nyugalmazott múzeumigazgató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Jászkunság elkötelezett kutatója tudományos működését ismertette – beszélgetésbe ágyazva – Kőfalviné Ónodi Márta levéltáros.

Részletek
Félegyházi góleső

Félegyházi góleső

2018. február 24. 15:20

A vártnál könnyedebben, fölényesen, 15-1-re nyert az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a Gyulai Amazonok ellen az U15-ös leány futsal I. osztályú bajnokság 18. fordulójában, február 24-én. A félegyházi futsalos lányok ezúttal is remekeltek a góllövésben, már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, a fordulás után pedig tovább növelték előnyüket. A kiütéses sikerből Síber Glória hat góllal vette ki részét, mellette Czinege Eszter ötször, míg Síber Szófia négy alkalommal volt eredményes. Győzelmükkel továbbra is harcban állnak a bajnoki címért a félegyháziak, hátrányuk csupán kettő pont a listavezető Miskolci Vénusszal szemben.

Részletek
Lázadni mindig érdemes célért kell!

Lázadni mindig érdemes célért kell!

2018. február 25. 09:30

Návay Lajost 1919. április 29-én, a Tanácsköztársaság idején gyilkolták meg a kiskunfélegyházi pályaudvaron Návay Ivánnal és Szentes főjegyzőjével, Kiss Bélával együtt. A tiszteletükre állított emlékművet 2014-ben emelte a város. A félegyháziak a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján minden évben az emlékmű előtt emlékeznek meg az áldozatokról. A február 23-ai megemlékezésen Balla László alpolgármester mondott beszédet, majd a Constantinum Színjátszó Köre idézte a korszak rémséges hangulatát. A koszorúk és mécsesek elhelyezése előtt Kollár László képviselő mutatta be az emlékmű körül kialakított tárlat alkotójának, Görgényi István képeit, munkásságát.

Részletek
Segítő együttműködés

Segítő együttműködés

2018. február 24. 11:30

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai és a Bugaci Szociális Központ együtt segítették a környező tanyákon élőket. A Bugaci Szociális Szolgáltató Központ vezetője február 21-én segítséget kért a kiskunfélegyházi rendőröktől, mivel a Bugac külterületén élő időskorúakhoz a kialakult időjárási helyzetre tekintettel nem tudtak eljutni. A szociális intézmény a tanyás részen kilenc egyedül élő, időskorú személyről gondoskodik, többek között ebédet szállítanak részükre. Az intézmény egyik alkalmazottja a körzeti megbízottak segítségével látogatta végig a tanyán élőket három napon keresztül.

Részletek