Újraélesztő csapat alakult a Bács-Kiskun Megyei Kórházban

Újraélesztő csapat alakult a Bács-Kiskun Megyei Kórházban

2018. március 3. 11:30

Februárban kezdte meg működését Kecskeméten, a megyei kórházban a Medical Emergency Team, rövid nevén MET, az a gyorsreagálású csoport, amely újraélesztés esetén segít a legmegfelelőbb ellátás – emelt szintű újraélesztés biztosításában. A csapat tagjai kifejezetten ezekre az esetekre képzett nővérekből és orvos illetve mentőtisztekből állnak, akik napi rendszerességgel látnak el hasonló betegeket. A MET létrehozásának célja a betegek mielőbbi és leghatékonyabb ellátása csapatmunkában.

Részletek
Videopályázat középiskolásoknak

Videopályázat középiskolásoknak

2018. március 3. 09:30

Az Aranyfeszt szervezői márciustól szeptemberig folyamatosan várják a 14-19 éves középiskolás diákok Arany János művéből vagy életéből készített videóit. A verseny hat hónapja alatt egy diáknak több videó beküldésére nyílik lehetősége.

Részletek
Nagyszabású fejlesztések a József Attila Általános Iskolában

Nagyszabású fejlesztések a József Attila Általános Iskolában

2018. március 3. 07:30

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Kecskeméti Tankerületi Központ és az iskolavezetés kiváló együttműködésének köszönhetően a 2018-as esztendőben komoly fejlesztések valósulnak meg a József Attila Általános Iskolában. A nyári szünetben 22 millió forintot költ az önkormányzat az épület lefolyórendszerének és vizesblokkjainak a felújítására. Ezzel a tanulók és a dolgozók régi álma valósul meg. Az új tanév kezdetére szeptembertől korszerű, a mai kor követelményeit kielégítő higiénés és esztétikai körülmények közé érkezik majd vissza az iskola közössége.

Részletek
Változik a hulladékszállítás rendje

Változik a hulladékszállítás rendje

2018. március 28. 16:30

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy március 30-án,nagypénteken a munkaszüneti nap miatt nem lesz kommunális szemétszállítás. A munkát március 29-én, csütörtökön végzik el. Az április másodikai, hétfői szállítás az ünnep miatt 3-án, kedden lesz. Kérik, hogy reggel 7 óráig helyezzék ki a hulladéktároló edényeket. A szelektív hulladékot ugyanakkor 30-án is elszállítják.

Részletek
Változik a hulladékszállítás rendje

Változik a hulladékszállítás rendje

2018. március 14. 11:30

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy március 15-én, az ünnep miatt nem lesz kommunális szemétszállítás. Az elmaradt munkát március 16-án, pénteken pótolják. Kérik, hogy reggel 7 óráig helyezzék ki a hulladéktároló edényeket. A szelektív hulladékszállítás nem marad el, azt 15-én is elvégzik.

Részletek
Elmarad a szombati lakiteleki mérkőzés

Elmarad a szombati lakiteleki mérkőzés

2018. március 2. 14:30

A Kiskunfélegyházi HTK tájékoztat minden sportbarátot, szurkolót, hogy a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Igazgatóság valamint az összes megyei II. osztályban szereplő csapat közös egyetértésben úgy döntött, hogy elmarad a március 3-án, Lakiteleken esedékes idegenbeli meccs a téli időjárás miatt. A labdarúgó bajnokság 17. fordulóját június 9-én, szombaton rendezik meg.

Részletek
Emlékfutással adóztak szeretett tanárukról

Emlékfutással adóztak szeretett tanárukról

2018. március 2. 12:30

A kiskunfélegyházi Kossuth Lajos szakiskola kollégiumának tanulói idén is megemlékeztek a három éve elhunyt nevelőtanárukról, Csincsák Zoltánról. A közkedvelt tanár, testnevelő és labdarúgó emlékére megrendezett emlékfutáshoz a diákokhoz tanáraik is csatlakoztak március 1-jén. A Felsőtemetőben mécsesekkel és közös imával tisztelegtek a pedagógus munkássága előtt.

Részletek
A Petőfi nevét viselő középiskolák képviselői találkoztak Félegyházán

A Petőfi nevét viselő középiskolák képviselői találkoztak Félegyházán

2018. március 1. 20:00

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Társaság valamint a Szent Benedek középiskola országos találkozóra hívta a Petőfi nevét viselő iskolák képviselőit, tanulóit. A Petőfi-emlékév keretében megrendezett találkozót március 1-jén a városháza dísztermében nyitották meg ünnepélyes keretek között. A vendégeket Rosta Ferenc alpolgármester és Rokolya Csaba igazgató köszöntötte, majd dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott előadást. A három napos találkozó résztvevői a megnyitót követően mécsesekkel a kezükben a költő szobrához vonultak, ahol elhelyezték koszorúikat és az emlékszalagokat.

Részletek