Március 1-jétől pályázható a megyei ösztöndíj

Március 1-jétől pályázható a megyei ösztöndíj

2018. március 1. 10:30

A „Bács-Kiskunban itthon vagy” ösztöndíjprogram testületei a Megyeháza épületében tartották üléseiket február 27-én. Az ösztöndíj-véleményező testületek döntöttek a pályázati felhívások tartalmáról, a támogatott szakmákról és a bírálati szempontokról is. A pályázatokat március 30-áig nyújthatják be a megye 27 településén lakóhellyel rendelkező fiatalok.

Részletek
Édes csábítás Bács-Kiskunban

Édes csábítás Bács-Kiskunban

2018. március 1. 13:30

Idén második alkalommal hirdetik meg a Bács-Kiskun Megye Szörpje versenyt, amelynek évről-évre célja a megyei termékek népszerűsítése, marketingjének támogatása, határon innen és túl. A versenyen résztvevő szörpök szakmai megmérettetése mellett fontos, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ezúton is el tudja ismerni a megyei a szörpkészítők áldozatos munkáját és kellő figyelemben tudja részesíteni kiemelkedő színvonalú termékeiket.

Részletek
Holló Lászlóra emlékezik Félegyháza

Holló Lászlóra emlékezik Félegyháza

2018. március 5. 16:30

Holló László Munkácsy-díjas festőművészre, a város díszpolgárára emlékeznek Kiskunfélegyházán, születésének 131. évfordulója alkalmából március 6-án, kedden 15 órakor. Helyszín a Petőfi-téri szobor és a Korona utcai szülőház. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Holló László Kuratórium és a Holló László Képzőművész Kör szeretettel hív minden emlékezni kívánót a koszorúzási ünnepségre. A Móra Ferenc Gimnáziumban a délelőtti órák keretében tartják a megemlékezést.

Részletek
Ifjúsági csere Kiskunfélegyházán

Ifjúsági csere Kiskunfélegyházán

2018. március 1. 07:30

Még tavaly július közepén rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kreatív Mozaik Alapítvány szervezésében és a Tempus Közalapítvány támogatásában a román, szlovák és magyar barátság tagjaiból létrejött ifjúsági cserét. A sok munka meghozta gyümölcsét, hisz nagy sikert aratott a résztvevő gyerekek körében. A mindennapi program óramű pontossággal ki volt találva, meg volt szervezve.

Részletek
Az arénában versenyeztettek a Turul Koppányok

Az arénában versenyeztettek a Turul Koppányok

2018. március 1. 11:30

Február 25-én, a Kiskunfélegyházi Kész Aréna Sportcsarnokban rendezték meg a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai egy határon átívelő, nyílt nevezésű Országos Történelmi Íjászversenyt. Ez a volt a Koppányok 36. rendezett versenye.

Részletek
Gampel Bélára emlékeznek

Gampel Bélára emlékeznek

2018. február 28. 13:30

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt március 1-jén, csütörtökön 17 órára a Hattyúházba. A helytörténeti előadáson a félegyházi születésű Gampel Bélára, a kiváló hitszónokra, a mariazelli zarándokutak vezetőjére, Majsajakabszállás (Kunszállás) és Tiszaföldvár plébánosára emlékeznek halálának 80. évfordulóján. Előadó: Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke. Közreműködnek a Constantinum intézmény tanulói.

Részletek
Meleg plédeket, takarókat vár a félegyházi kutyamenhely

Meleg plédeket, takarókat vár a félegyházi kutyamenhely

2018. február 28. 12:00

Ugyan a havazás alábbhagyott, de a következő napokban is marad a tartós, fagypont alatti hőmérséklet napközben is. Ilyenkor pedig nem csak embertársainkra, háziállatainkra is kiemelt figyelmet kell fordítani. Papp Viktória, a városi kutyaiskola egyik vezetője, és a menhely önkéntese a Rádió Smile-nak elmondta, melyek a legfontosabb teendők, amivel megvédhetjük kiskedvencünket a zord időjárás idején. Hozzátette: a kiskunfélegyházi menhely megfelelő mennyiségű élelemmel szerencsére jól el van látva, de meleg plédeket, takarókat most is szívesen fogadnak.

Részletek
Hóhányó dózsások

Hóhányó dózsások

2018. február 27. 18:00

Nem sokan örülnek a tél utolsó próbatételeinek. A havazás megnehezíti a mindennapjainkat, a hideg próbára teszi ellenálló képességünket. Nem így a gyerekekét. Ők úgy fogadják el a telet, amilyen. A Dózsások is igyekeznek kihozni a legjobbat abból, ami van. Még a hólapátolásból is. Amikor ma reggel besegítettek, egy kis kreativitással azt tanították a felnőtteknek, hogy az alkotókedvünknek a körülmények nem állíthatnak akadályt. Legfeljebb csak saját magunk.

Részletek
U16 fiúk: kezdésnek két győzelem

U16 fiúk: kezdésnek két győzelem

2018. február 27. 16:30

Az első és a hatodik fordulóval folytatódott a regionális fiú kadett kosárlabda bajnokság második alapszakasza. A mérkőzéseket február 26-án, hétfőn játszották a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

Részletek